Itt az oldalon, személyes üzenetben kerestem, és néhány nappal későbbi időpontról érdeklődtem. Megerősítette, hogy aznap elérhető lesz, így a legelső délelőtti időpontot le is foglaltam VTR-en. Hamar vissza is jelzett, hogy elfogadja, illetve írt is, hogy mindenképpen várni fog. Később a helyszínen mondta, hogy a napi vendégei számát egy főre redukálta, így szerencsésnek éreztem magam, hogy én lehetek ez az egy. Ez a szám valószínűleg idővel nullára fog csökkenni, igy még inkább örülök, hogy megismerhettem őt és néhányszor talalkozhattunk.
Megközelítés:
GPS odavisz, BKV-t nem ismerem. Ház könnyen megtalalhato, épületen belül sem nehéz eligazodni. Parkolás fizetős, de a merőleges zsákutcaban mindig van hely. 4 perccel az időpont előtt hívtam, mondta is a csengő számát és kereken az idopontnal már az ajtón kopogtam.
Helyszín:
Kopogas hatására az ajtó nyílt, és mögötte takarasban várt ő. A lakás nagyszobás konyha, hálószoba és fürdőszoba részekre tagolódik. Ismerkedés a nagyszobában található sarokkanapen történik, illetve itt le is lehet pakolni asztalra és megszabadulni az öltözéktol. Fürdőszobában kád, sok felé tusfürdő, intim mosakodo, szajviz, műanyag pohár. Törölköző nagy, tiszta, száraz, program végén pedig új törölköző jár. Hálószobában nagy ágy, sok párnával.
Hirdető külseje:
Fekete fehérneműben fogadott, amin valami fura lánc szerű kiegészítő is volt, szép látvány. Ismét megjegyeztem, hogy akár melegítő ruhában is várhatna, számomra úgy is tökéletes lenne. Ilyen opció nincs sajnos, nem hord ilyen ruhákat :D Fürdés után már ruha nélkül várt. Magas lány, nőies alkattal, szép, formás mellekkel, olelheto testtel. Számomra gyönyörű arc, nagy kék szemekkel, szép mosollyal.
Action:
Fürdőbol visszaerve atoleltem, és állva simogattuk egymást, kisebb csokokkal kiegeszitve a dolgot. A csoknal továbbra is érzem a határt, amit nem lehet atlepni, de ez van, végtére is nem a barátnőjéhez megy az ember. Hamarosan javasolta, hogy fekudjunk le, mert túl magas vagyok, nem ér fel :) Az ágyon fekve folytattuk az ismerkedést, amit szokásomhoz híven megint a végtelensegig nyújtottam, ez van, szeretem a gyenged erinteseket kapni és adni egyaránt. Aztán az ölembe ültettem és így folytattuk a dolgot, továbbra is megmaradva a petting keretein belül. Igy hát viszonylag hosszabb idő után, miután látta, hogy én valószínűleg egy órán keresztül csak simogatnam és csokolnam őt, mondta, hogy esetleg ő, ha nem bánom, elkezdene valami komolyabb tevékenységet is. Jóvá hagytam, és továbbra is a hátamon fekudve, ő pedig négykézláb feltamoszkodva elkezdett kényeztetni. Na igen, amit csinál az valami eszméletlen, a szuper francia technika, tényleg különleges. Közben tudtam simogatni, csókolni testét, fejét, nyakát, többször félbe szakítottam a műveletet, csókot loptam. Mielőtt hamar véget ért volna a találkozó váltottunk, és én jöttem a kényeztetéssel. Ahogy mondtam is, ezt akár egy órán keresztül is csinálnám, de ő sajnos nem bírja addig. A tevékenységemnek vélt vagy valós eredménye lett, amit örömmel fogadtam, így újból lazább program következett. Vagy ezelőtt, vagy ezután valamikor még 69 is volt, de már osszefolynak az emlékek, mégiscsak eltelt egy nap azóta :D
Az óránk VSZ-szel ért véget, jeleztem neki, hogy nyugodtan mehet a mosdóba, ahonnan papírtorlovel tért vissza, így én is rendbe tudtam tenni magam. A végén még beszélgettünk sokat, pályaváltasrol, műtétekrol, vendegekrol és szolgáltatókrol, a diszkréció határain belül maradva természetesen. Utána tusolas, oltozes, két puszi, majd távozás.
Elszámolás:
Nem tudok továbbra sem extrakrol, amiket leirtam, azt mindet alapból vállalta, teljesen korrekt és természetes módon. Ahogy a leirtakbol látszik, ismét masszázs csomagra neveztem be, bár a masszázs ismét elmaradt.
Összkép:
Szeretem Viktóriát meglatogatni, természetesen érzem magam a társaságában, mint egy régi ismerősnel, könnyen feloldodom, jó vele társalogni. A szépsége megbabonáz, a francia technikája pedig tényleg fantasztikus. Továbbra is úgy gondolom, hogy nem passzolunk a szexualitás minden terén, nem mindig érti, hogy mit-miért-hogyan szeretnék (na persze ez az én hibám, nem olvashat a gondolataimban) és valószínűleg soha nem szedjük szét együtt a francia ágyat, mégis visszavagyom hozzá újra meg újra.