• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    VTR-en kértem 2 nappal korábban időpontot, amit hamarosan vissza is igazolt. Ettől függetlenül a randi napján felhívtam - nekem fontos, hogy halljam a partnerem hangját is. Csicsergő hangja van a hölgynek, megnyugodtam :))
  • Megközelítés:

    Fővárosunk egyik gerinc-útvonalára merőleges utcában találkoztunk, pont a bejárat előtt tudtam leparkolni. Parkolás persze fizetős, de a Nagyvárad tér környékén mindenhol az. Szerintem ezzel a tömegközlekedést is körülírtam.
    Az egyeztetéskor kapott cím egyébként pontos.
  • Helyszín:

    Rehabilitált épület egyik lakása. Elég pontos instrukciókat kaptam a lakás megtalálásához, ahogy közeledtem az ajtóhoz, már nyílt is előttem. Bejutva előszoba, majd maga a tetthely (olyan nappali + háló egyben a kialakítás).
    Cuccaimat az egyik támlás székre tudtam letenni, vagy a kanapéra lehetett volna még - szóval ez is megoldottnak tűnik.
    Fürdőszobát láttam még, ahol kád zuhanyfüggönnyel, tusfürdő egész sora, valamint szájvíz állt rendelkezésre.
    Ketten voltunk végig a lakásban.
  • Hirdető külseje:

    Vali fotói 100%-ban a valóságot tükrözik. Nem barbibaba, aki ilyenre vágyik, rossz helyen keresgél. Kiírtaknak szerintem mindenben megfelel - a valóságot azonban nem lehet puszta adatokkal visszaadni. Vali kedves, érdeklődő, közvetlen, mosolygós - a szeme csillgásából pedig már előre tudtam, hogy igazán élvezi is, amit csinál.
  • Action:

    A műsor a lakásba belépésemmel kezdődött. Állítólag nem szereti, ha a folyosóra kiszűrődik a fény, ezért egy kicsi szőnyeget tett az ajtó elé, eltakarva a rést - amivel mintegy véletlenül pazar bemutatót tartott a popsijából.
    Beszélgettünk egy kicsit mindenféléről, miközben beljebb kerültünk a lakásba. Egyeztettük azt, amit már előtte is egyeztettünk, közben én levetkőztem, elmentem zuhanyozni.
    Felfrissülten tértem vissza, hamarosan az ágyra keveredtünk. Valahogy combjai közt kötöttem ki, ahol ékszerrel díszített, borotvált punci fogadott. Finom, jó illatú, szívesen nyaltam. Kisvártatva ujjaimat is bevetettem - síkosítóra egyáltalán nem volt hozzá szükség, megtermelődött az magától :)
    Amikor a popsit kezdtem simogatni, masszírozni, a kis lyukacskát ingerelni, valahogy odapottyant a szemem elé egy szív forma kővel ékesített plug. Vali annyit mondott, higy akkor játszadozzunk, én szót fogadtam, játszadozni kezdtünk. Sajnos igazi sikert nem tudtam elérni (pedig úgy éreztem, jó úton járok).
    Valahogy hanyatt kerültem, Vali fölém, megtalálta ajkaival a farkamat, amit nagyon rövid idő alatt harcképesre varázsolt. Amikor felettem állt terpeszben fenekében a pluggal, nyújtott lábbal ráhajolt a farkamra, kezei a lepedőn, és tövig bevesz, na azt a jelenetet nem fogom elfelejteni..
    Gumit kértem, kaptam, majd lovagolni kezdett. Szenkontaktus végig, mélyen, érzékien. Inkább szeretkeztünk, nem vadultunk, az egésznek volt egy varázslatosan érzéki hangulata. Együtt mozogtunk, néha csak ő kavart a csípőjével, néha én adtam az ütemet alulról. Valahogy kikerült közben a plug (így jobban elférsz, mondta), a lovaglás folytatódott.
    Popsi feltérképezéséhez átfordult doggyba az ágy szélén, én mögé álltam. Nagyon szép, feszes, forró és szűk popsilyuka van Valinak, eléggé be is volt már melegítve, így a behatolás simán ment. Kicsit élvezledtem a popsiban, majd gumi le, Vali elém térdelt, és tövig elnyelve farkamat gyakorlatilag kivégzett. Percek alatt. Nem tudom, mi lett a végtermékkel, lerogytam az ágyra pihegni.
  • Elszámolás:

    Bővebb infó mindent tartalmaz, helyszínen nem változott semmi. Érkezésemet követően az asztalra helyeztem, amikor eljöttem, még ott volt. Korrekt, amit kiír, szívesen teljesíti is.
  • Összkép:

    Bár ilyen szexuális kultúrával rendelkezne mindenki - persze lehet, hogy csak megvolt köztünk a kémia, de engem elvarázsolt. Amit csináltunk, abban maximálisan partner volt, figyelt rám, ráadásul nekem az jött le, hogy talán élvezi is.
Happy Massage