Vasárnap délelőtt hívtam telefonon, amit elsőre felvett, nagyon gördülékenyen ment az egyeztetés.
Megközelítés:
Belvároshoz közel helyezkedik, tömegközlekedéssel mentem, nagyon könnyen megtaláltam a lakást.
Helyszín:
A lakás teljesen átlagos tiszta, illatos! Fürdőszoba teljesen megfelelő, van szájvíz is.
Hirdető külseje:
Ajtónyitásnál kicsit bátortalan volt, egyébként nagyon kedves, kellemes társaság. Finom illatos, puha bőre van.
Képek teljesen megfelelnek a valóságnak.
Action:
Pár éve voltam már nála, nagyon kiváncsi voltam, azóta mennyiben változott.
Kis beszélgetés, majd elmentem zuhanyozni, amikor visszatértem, már meztelenül várt az ágyon. Elkezdtem csókolgatni a nyakát, majd szépen áthaladtam a cicikre amire nagyon jól reagált.
Megtaláltam a finom punciját ami puha, illatos volt, és kényeztetésre nagyon jól reagált.
Megkértem hogy, 69-es pózban folytassuk a dolgot. Szopást lassan szépen építette fel, aztán keményen bevette, kértem is hogy jobb ha gumit húzunk.
Kutyusba pattantunk, és már élveztem is a punciját, közben csókolgattam a nyakát, cicit lehetett markolászni, illetve finomat a haját is lehetett húzni.
Nagyon egy hullámhosszon voltunk, legalább is én úgy érzetem, majd egy szép élvezés lett a vége.
Aztán elmentem gyorsan zuhanyozni, majd kis beszélgetés és azt vettem észre, hogy bevette a farkamat.
Örültem, hogy kezdeményezett, kértem hogy lovaglóba folytassuk az akciót.
Gyorsan felpattant, és meglepően keményen meglovagolt a kislány, tud ám a puncijával szorítani rendesen.
Gyorsan ki is végzett a drágám.
Újabb zuhany, és búcsúzkodás.
Elszámolás:
Amit telefonon megbeszéltünk az úgy volt.
Mindig szeretek előrefizetni, ez most sem volt másképp.
Összkép:
Nagy mosollyal távoztam tőle, nagyon jól éreztem vele magam.
Ilyen partnerre vágyik az ember, teljesen odatette magát.