Hirdető külseje:
Többen említették, hogy a fotókhoz képest kicsit teltebb. Hát én nem úgy láttam, szerintem teljes egyezés van a képek és Lotti teste között, szolibarna bőr, szexi formás kemény popsi, rugalmas nagy cicik, arca is helyes, nekem bejövős, szemei különösen szépek. Azt is többen említették, hogy kora nettósítva van, hát ez tényleg igaz lehet, de nekem ettől függetlenül nagyon bejött a csaj, teljesen egyben van. 👍
Action:
Ajtó mögött megbújva várt, puszi, puszi, cipő le, ajándékok átadva (nem kérte). Öltözéke egyszerű volt, mindössze egy fürdőlepedőt tekert maga köré. Rövid ismerkedő beszélgetés után, ami többek közt az aznapi program átbeszélése is volt, megkaptam a törcsimet.
Lotti is bebújt mellém a zuhanykabinba és elém térdelt, mert a pisit is kértem. Miután megmostam öcsit, kezdésnek bevette a szájába, kicsit szopizta, aztán jött a pisi, egyenesen a szájába irányította, ahogy kértem, aranyos volt.
Ezután az ágyon kötöttünk ki, finom nyelves és nyak csókok, valamint cici szopi után rátért öcsi kényeztetésére. Ügyesen szopott, a környéket sem hagyta parlagon. Mivel a specialitása a nyalás, kértem engem se fosszon meg ettől. Lábaimat magasra emeltem, hogy könnyen hozzámférjen, mit ne mondjak, rendesen kinyalt, nem lacafacázott, amíg ő nyalt, én vertem a farkamat. Hamarosan éreztem, hogy mocorogni kezd az ovi, amikor tüzelésre készen álltam, kértem adja nekem a szájat. Oda ugrott, bekapta és a szájába lőtem a tárat. Az utolsó cseppig mind lenyelte. Csodás érzés, mikor nyelik.
Mellém heveredett, beszélgettünk minden féléről, aztán masszázst javasolt. Tök jól csinálta, ügyes kezei vannak, rendesen áttgyúrt. Kérdezte meget-e a második menet. Mondtam, hogy egylövetű vagyok, de csak bátran kényeztessen, mert ettől még fel fog állni, csak elélvezni nem fogok tudni. Miután ügyesen felszopott, gumit húzott és a kutyusban egyeztünk meg. Gyerekek, az a látvány... Lottikának olyan bitang jó popsija van, hogy nem mindennapi. Csodás volt hátulról kúrni, közben a keskeny kis tükörben a ringadozó cicikben gyönyörködhettem. Magam sem hittem el, de kezdtem azt érezni, hogy megint mocorgás van, belemarkoltam Lottikám észbontó seggébe és harci sebességre kapcsoltam, imádott nőm is hallatni kezdte a hangját. Egyre inkább tudatosult bennem, hogy életemben először rövid időn belül újra el fogok tudni élvezni. A bölcsivel megtöltöttem a gumit, hagyott lenyugodni, majd óvatosan szétkapcsolódtunk. Csodás érzés volt. Melle heveredtem, kicsit beszélgettünk. Még maradt egy hangyányi időm, de teljesnek éreztem a találkát, a foglalkozás elérte a célját, rövid zuhany után távoztam.