• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Whatsapp-on és telefonon is egyeztettünk, elég könnyű elérni, gyorsan válaszol kérdésekre és ad időpontot.
  • Megközelítés:

    Autóval mentem, néhány száz méterre találtam parkolót. AZért érdemes beleszámolni, hogy menni kell egy-két kört a környéken.
  • Helyszín:

    Ez tulajdonképpen egyalagsori BDSM studió volt,ahol volt minden, amit el lehet képzelni. Van egy kis fürdő, a célnak megfelel. Fűtés néha kicsit kevésnek mondható, de ha Nóri kezelésbe vesz, a didergésről úgyis megfeledkezel.
  • Hirdető külseje:

    Abszolút a képeknek megfelelő, nagyon szép nő. Karcsú, határozott, szép arú és kicsit altosabb hangú, ami pont illik a stlusához, amit hamarosan részletezek.
  • Masszázs:

    Ez most egy kicsit más lesz, mint a többi beszámoló. AKinek a szívével gondok vannak, vagy érzékeny lelkű, az lapozzon tovább! SZóval nekem valahogy bekattant pár hónapja, hogy milyen lehet ez a fétis masszázs? Azért egy szép nőnek kiszolgáltatni magam nem lehet olyan kellemetlen élmény. AZt meg kell jegyeznem, hogy ezt megelőzően voltam már Nórinál kétszer, egyszer nála, ahol egy kis masszázs, majd kikötözés, paskolás köpködés volt, illetve a studióban egyszer. SZóval most inkább a studiós élményekre fókuszálok. A másik oldalon vannak fent kicsit direktebb képek arról, hogy mi is történhet veled Nórinál. Amúgy elmondása szerint Ő elsősorban dominának tartja magát, a masszázs csak másodlagos számára. Na szóval az első lakáson eltöltött fétiskedés után, gondoltam kipróblom, milyen egy erre a célra kialakított "szentélyben" alávetni magam Nórinak. Kis izgi kikötözés, paskolás, tök jó móka lesz... Miután megérkeztem, Nóri körbe vezetett. Van vagy öt szoba, mindegyik kicsit más stílusú, pl van orvosi rendelő, hálószoba, fürdőszoba. Azt hiszem, a képzeletnek nem nagyon szab határt semmi. Fel sem tudnám sorolni, mi minden van, többféle korbács, paskoló, dildók, maszkok, tűk, szájpeckek, kötelek, satuk. Ágy, kínpad, hinta, székek, andrás kereszt... Szóval amikor körbevezetett, már gyanús volt, hogy azért itt nem sz*roznak, ha jól látom. Illetve, hogy konkrétan még azt is lehet, ha van igény.De mondom helyes nő, á, ez kellemes lesz. Mondjuk az is lett. Főleg neki. :D SZóval lezuhanyoztam és levetkőztem. Van egy kedvenc eszköze, amiről van is kép a másik oldalon, ez egy csigásrúd, a két végén csuklóbilinccsel. Na ide felkötötte a kezeimet, felhúzta a csigát, aztán betömte a számat. Aztán szépen fogta magát és elkezdett mindenfélével csapkodni a hátsómon. Mondjuk a poroló még jópofa is volt meg tűrhető. Jópofa, gondoltam, mert akkor még nem tudtam, mi vár rám. Aztán ugye jöttek a pálcák. Azok a pálcák, amikről a bejárásnál egy élesebb eszű delikvensnek feltűnhetett volna, hogy nem egy el van törve. Meg hát ugye a fakanalak. A törött fakanalak. Mitől törnek azok ott el? Biztos van egy főzőszoba is, mi?Na tehát néhány pálcacsapás után felsejlett valami. Valami amit Nóri mondott. Hogy ide ugye főleg a kínzás miatt jönnek. Ebben a pillanatban ugrott be, hogy mekkora idióta vagyok. SZóval jöttek a csapások, nem is tudom, olyan 15 körül, még a farkamra is kaptam egyet váratlanul, amit kifejezetten élvezett. Közben természetesen amennyire tudtam, próbáltam kommunikálni a golyóval a számban, hogy "hák aért e icsit áj". SZóval, mivel látta, hogy sok mondanivalóm van, és kegyelmes domina, kiszedte a számból. Itt kicsit elpanaszkodtam magam, de még azért rábeszélt pár csapásra, elővette a rémes fa paskolót. Kaptam egyet, mondom jó volt, ez volt a legrosszabb, most már ezt is tudom, elég is lesz. Végül abban állapodtunk meg, hogy kapok vele ötöt gyorsan egymás után és eloldoz. Mondom, ez jó üzlet, ötöt nagyon gyorsan, akkor nem tud bele negy lendületet vinni,. De! Tud! Nagyon! Miután elsikítoztam magam, végül elengedett és kis pihi következett. Kemény, piros volt a fenekem rendesen, de kb két nap alatt eltűntek az emlékek. Azt nem gondoltam, hogy valami, ami ennyire fáj, ilyen hamar elmúlik. A második részben, látva puhányságomat, kicsit lightosabb dolgok következtek. Kezem, lábam kikötözte az ágyhoz és rá ült az arcomra, itt volt popsinyalatás, ami igazából klasszikus értelemben is jó. Ellég szorosan ült az arcomon, levegőt sem tudtam venni. Azt mondta, amikor már kellene levegő, kapálózzak. Kapálóztam is, úgy éreztem eredménytelenül. Na, mondom, fele se tréfa, csak kéne egy kis oxigén mostmár. Rúgtam egy.kettőt, nem történt semmi, nem várok tovább, úgyhogy a fejemet hátrafeszítve kidugtam az orrom levegőért. Mondjuk, nem mondta, hogy rögtön leszáll rólam, ha mozgolódni kezdek... részletek. Azok a fontos részletek.... Mi is volt még? Pofozás, arconköpés, szájbaköpés, szembekötözés. És végül, de nem utolsó sorban, herekötözés olyan közepesen szorosan, egyik kezében tartva a kötelet. Ezen a ponton, Nórival az arcomon ülve,szám betömve szexi kis fenekével, eszembe jutottak azok a nyári emlékek, mikor két ujjamat összeszorítva letépek egy páros meggyet, vagy cseresznyét a fáról. A gördülő izzadságcseppekkel a homlokomon, nem maradt más mint csendes fohászkodás! "Add, hogy ne rántsa meg!, Kérlek, add, hogy ne rántsa meg!". Nem rántotta. Egyetlen egy alkalommal kaptam egy pofont a golyóimra, de hangom két oktávval történő megemelkedése egyértelművé tette Nóri számára, hogy erre is alkalmatlan vagyok. Úgy döntöttünk, a családi ékszer tabu.A program végén, kikötözve kaptam egy kézi levezetést, amiről elmondhatom, hogy nem fájt. :D Na de ez volt kb az első studiós találkánk és eltelt pár hét. Magam sem tudom, miért, de szerettem volna kicsit bizonyítani magamnak, meg neki is. Azt mondta, hogy van, aki kap akár 50-et is és az egész teste csupa lila a végén. Jól van, mondom, megpróbálom kibírni az ötvenet, de ha nem megy hadd kérjek, valamit könnyebbet, amivel kiválthatom, legyen csikizés, mert csikis vagyok, vagy mellbimbókínzás. Úgyanúgy felkötött és, mint első alkalommal, és bekötötte a harisnyájával a számat és a szememet.Így nem nagyon tudtam, mikor, honnan, mivel kapok.Saját magamhoz képes nem kímélt, és azért jobban is bírtam, időnként közbevetett egy kis csikizést, meg mellbimbó, harapdálást, illetve csipeszeket rakott rá. Közben többször is le lettem szidva, hogy nem állok egyenesen, úgy csinálok, mintha fájna valami. Haha :) Volt sok nevetgélés is, de időnként nem tudtam, nem-e olyan pillanata volt, hogy ha nem engedelmeskedem, nem kapok büntetést, szóval próbáltam tartani magam. A seggemre kaptam a legtöbb ütést, nagyon durva, az egész egybefüggően lila.. :o AZ ütések közben megkérdeztem időnként, hogy hányadiknál tartunk? A válasz mindig az volt, hogy a másodiknál :D Én úgy saccolom, hogy olyan hatvannak valót kaptam. AZ ütések többsége nem volt éppen simogatás, de ki akartram bírni, úgyhogy nem egyszer összeszorított foggal tűrtem. EGy volt nagyon durva, a többágú ostor, ez valami új cucc volt, talán rajtam próbálta ki. Na ez nagyon durva volt egy űtés, de olyan volt, hogy egy pilllanatra azt hittem a bordám eltörött, de persze attól messze volt, rögtön elkezdett hurkásodni a bőrőm, ennek az egy ütésnek anyoma látszik most másnap, a hátsómat ért inzultusokon kívül. Szóval kb hatvannál Nóri elengedett, de csalódottan. Szerinte még most is puhány voltam. Én azért büszke voltam magamra. Ezután egy talán több, mint félórás beszélgetés következett, pl, hogy rajtam kívül még milyen beteg emberek járnak ide... :D Közben rávett, hogy hadd csapkodja meg a talpam ésa kezem különböző pálcákkal. Mondjuk hülye voltam, itt már tudnom kellett volna, hogy szadista... úgyhogy némelyik ütésnél elég szépet visítottam, amin végülis jót nevettünk aztán. A lényeg, hogy kipróbálgattuk rajtam, melyik fáj a legjobban. Azt mondta, azokból beszerez magának a lakásra is egyet, egyet, hogy használni tudja az oda érkezőkön is. Nem kell megköszönnötök! Ezután kikötözve kaptam egy rövid simogatós masszázst, majd egy nagyon finom franciás levezetést.
  • Kényeztetés:

    Amennyire meg tudom ítélni, a kényeztetés szuper, és figyel az egyéni igényekre.
  • Elszámolás:

    A francia extra, illetve a studiónak van egy magas óradíja, ezzel kell számolni a normál áron felül.
  • Összkép:

    Kedves, közvetlen,laza nő, nagyon bírom. Imád perverzkedni, nem is titkolja, hogy ezt élvezi a legjobban. A gyönyörű külső ellenére simán képes lenne a tényleg keményebb verésekre is. Szerintem még találkozom vele, azt nem mondom, hogy emelem a tétet százra, lehet, inkább sima erotikus masszázs lesz valami könnyebb fétissel.
Happy Massage