• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Az eseményt megelőző pénteken kerestem először, amikor is másnapra, szombatra lett is időpontunk, majd a következő héten hétközben majdnem, de mégsem, így végül péntek délután jött össze a szóban forgó (azaz immár a 2.) randi. Személyesen ő kezeli a telefonját, ezért nem mindig érhető el. A telefonban nyoma sincs annak a kedves jelenségnek, aki aztán élőben fogad, igaz ez a helyzet némiképp javult a második randi egyeztetése során.
    Mindvégig informatív, korrekt volt a folyamat.
  • Megközelítés:

    Lipótváros talán egyetlen mikrókörnyezete, ahol jó eséllyel könnyű parkolni (600Ft/ó), BKV, MÁV is van bőven a közelben, bár nem pont a ház előtt. A megadott cím pontos, aki nem találja meg, az nem is érdemli meg a találkozót (lásd bővebben természetes kiválasztódás!).

    Kapuból telefon, kapucsengő benyom, kapu nyílik. Van lift is, de én inkább a lépcsőt választom.
  • Helyszín:

    II. világháború előtt épülhetett rendezett, tiszta, de azért nem a legjobb állapotú a ház. A lakás tágas, elég rossz beosztású, leválasztott. Bejárathoz közel a fürdőszoba, ahova majd egy hosszú folyósószerűségen keresztül jut vissza az embert a nagyszobából. A nagyszoba valóban nagy, kanapéval, ruhatartóval, komóddal. Stílusosan nőiesen hangulatossá varázsoltsággal nehezen lehet vádolni, de nekem tökéletesen megfelelt. Egy nagy franciaágy jelenti a tett színhelyét.

    A fent említett fürdőszobában kis ügyeskedés szükséges a melegvíz használatához, viszont a tusfürdő fétisiszták nem biztos, hogy az itteni választék miatt kezdenének Nórihoz járni. De ezzel kapcsolatban is azt tudom mondani, hogy nekem teljesen OK.
  • Hirdető külseje:

    Az egyik ok, amiért Nórit választottam az, hogy szemmel láthatóan is retus nélküli képekkel hirdet és aki a képek (mi más???) alapján alakítja ki a várakozásait, hát az nagyon kellemesen fog csalódni, pedig ha "csak" a képeket kapnánk vissza, akkor is nagyon rendben lenne.. Egy valóban nagyon szép, tényleg magas, vékony (de nem túl vékony!) gyönyörű arcú, nagyon jó alakú, fekete harisnyás lány fogad.

    A másik pedig, hogy figyelmesen elolvastam, hogy mi mindent lehet választani. (A másik oldalon videoval is hirdet, de abba nem is akartam gondolni.) Erotikus dominaként határozza meg magát, a masszázs akár ki is hagyható. A sok lehetőségből én első alkalommal az orgazmus kontrollt kértem egyedül, másodszorra megjött a bátorságom és kértem a melbimbó és fülcimpa izgatást és kínzást is.
  • Masszázs:

    A masszázshoz - fürdés után visszatérve - hasra feküdtem, Nóri a lábamra ült és light-osan masszírozott, inkább csak, hogy meglegyen a hangulat. Viszonylag sokat beszélgettünk olyan dolgokról, amik a kínálatban szerepelnek, nagy részéről el sem tudtam képzelni, hogy valaki tényleg ennyire fájdalmas dolgokat kérjen, de megint tanultam... Nyilván sokat dob az élményen, hogy egy mennyire szép nő simogat, meg az izgalom, hogy hogy lesz aztán...
  • Kényeztetés:

    ...aztán meg az lett, hogy megfordulhattam, és az ágy alól 1-1- kötelet húzott elő, amivel a kezemet ki is kötözte. Ezen elsőre jól meg is lepődtem, mert erről nem beszéltünk, és kérdezte, hogy mitől félek. Mondtam, hogy kigyullad a a ház és én ott égek meg, mert ki vagyok kötve, de ezen csak nevetett, én meg belementem a kikötözésbe. A lábam szabadon maradt.

    Az opciók között nem szerepel, hogy az erotikus dominát lehetne simogatni, kényeztetni. Ő határozza meg az érintéseket. Ezért különösen izgató, amikor a fogaival izgatja az ember fülcimpáját. Itt felmerül a kezdő vendégben (aki a beszámolót írja), hogy milyen szuper, hogy összeérnek az arcok, de nem: kézzel határozottan elfordítja az ember fejét és akár fojtogatásba is fordulhat a dolog, de itt csak jelzésértékkel történt meg (azt hiszem, nem nőttem fel az "élményhez").

    Maga az orgazmus kontroll egy játék, kézzel, fenntartja és folyamatosan emeli a feszültséget, néha erőteljesen, néha elengedve, néha nagyon gyengéden, kicsit körömmel kínoz. Belegyorsít, aztán abbahagyja hirtelen. Akkor megy el az ember, amikor ő akarja, hiába vergődik már a vége felé. De végül ez is megtörténik. És itt volt egy "vicces" közjáték, amit alapból nem osztok meg, de ha Nóri a reakcióban azt írja, hogy osszam meg, akkor a beszélgetésbe beírom.
  • Elszámolás:

    Elsőre előre fizettem. Pontosan a megbeszéltek szerint. Másodszorra is úgy terveztem, csak amikor felöltöztem, akkor vettem észre, hogy nálam a pénz még, tehát másodszorra már utólag. De ez nem szándékos volt.
  • Összkép:

    Nagyon jó érzésekkel, remegő lábakkal távoztam, fogok még jönni, és talán 1-2 könnyedebb dolgot kipróbálok. Biztos megyek még.
Happy Massage