Nati nyitóképével már egy ideje szemezek, az a popó megbabonázott. Mikor a tettek mezejére léptem, hívtam telefonon és rögtön a lényegre tértem. Másnapra szerettem volna időpontot, ami neki is megfelelt így egy rövid információcsere után le is fixáltunk.
Megközelítés:
Kocsival indultam, ahogy szoktam és ebben az idősávban a forgalom is barátságos volt, így hamar a helyszínen találtam magam. A parkolás hibátlanul ment, az előző írások alapján tájékozódtam és egy fizetős részen parkoltam, ahonnan egy kis sétával értem el Nati édenét.
BKV is van a környéken, legalábbis villamost láttam.
Helyszín:
Frissnek tűnő lakótömb, ahova érkezem,
gyalog felszaladok a kapott emeletre és érkeztem az ajtó elé ahol Nati már vár. Belépek egy előszobába, ahol levehetem a cipőm és a dzsekim. Bár nem egy nagy helység ahol Nati rendel, cserébe diszkrét és csöndes. Kis garzon maximálisan megfelel a célnak. Fürdő mérete is pont ideális, tisztán tartott. Felszerelve fontos pipere cuccokkal mint pl szájvíz, tusfürdő.
Hirdető külseje:
Leginkább a popó érdekelt, hogy vajon élőben is olyan kerek és kemény-e mint a képeken és ahogy előttem megénekelték. Kellemes érzés töltött el, mikor szembesültem vele, hogy igen és igen és azta! Fekete szűk ruciban volt és igazából az egész teste feszes és nagyon dögös, olyan markolászni való lány. Magassága 160 körül, teste arányos, szőke haja van, helyes arca, figyelmes tekintete. Ami még nagyon tetszett az a lelkes hozzáállása és kedves vendégváró stílusa.
Action:
Robogtam is a fűrdőbe, hogy lemossam az út porát és kicsit merengjek az elkövetkező óra történésein, aminek nem meglepő módon egy kemény, kerek popó volt a főszereplője.
Mikor végeztem Nati fehérneműben várt, finom csókolózással kezdtük a mókát, majd szépen megfordítottam háttal nekem, hogy az ezredes végre megérezhesse ennek a kemény popónak a finom bőrét. Nati finoman sóhajtozik miközben a kezemmel testének idomait fürkészem, formás kemény minden, nagyon izgató a teste. Ő hátulról simogatja finoman a farkam, mikor megkérdezem van-e kedve megkóstolni. Leül az ágy szélére és elkezdi azt a finom törődést, amire nagy igénye volt már a golyóimnak, majd az összes alkatrész megkapja a mindenre kiterjedő ápolást. Szépen nyalja-falja bekapja, néha felpillant. Lefektetem az ágyra, feltérképezem mennyire indította be a farkammal való foglalatosság, már a bugyin keresztül érzem a forróságot. Nati eközben már készíti a gumit, gondolatolvasó, közben levarázsolom az útban levő kis tangát. Rám teszi a védőfelszerelést én pedig lassan misszibe beléhatolok. Finom, szűk és nedves, befogadó és közben a szemembe néz, majd átadja magát az érzésnek és hagyja magát sodródni az árral(jelen esetben velem.) Klasszul irányítható, tudja mit akarok, minden oldalról és minden pozícióban benne akarok lenni, mélyen.
Finoman jönnek a jelek, majd hasra fordítom, lábait kicsit feltolva, lassú ritmusban tolom. Gyönyörködöm a popóban, abban ahogy Nati élvezi a farkam okozta örömöket. Néha olyan érzés mintha a fenekében lennék. Így is élvezek egy hatalmasat.
Elszámolás:
Ahogy megbeszéltük a telefonban. Semmi nem változott mire odaértem hozzá. A végén rendeztem, bár még nem találkoztunk.
Összkép:
Nati egy odaadó lány, aki véleményem szerint szereti, amit csinál. Aki a dögös, formás, egészséges testtel rendelkező lányokat szereti az biztos nem csalódhat!