Vtr + fel is hívtam. Elsőre nem vette fel, 1 óra múlva újra próbáltam, akkor már tudtam vele beszélni.
Megközelítés:
Másodszor voltam nála, elsőre is és most is a délelőtti órákban simán tudtam parkolni.
Helyszín:
Kis lakás, konyha és tágas nappalival. Fürdő tiszta, többféle tusfürdővel felszerelve.
Hirdető külseje:
Valéria egy nagyon vonzó, kedves hölgy. A képeken szinte minden látszik, kivétel a kedves személyisége, azt meg kell tapasztalni :)
Action:
Érkezésemkor megkínált üdítővel, amit el is fogadtam, majd mentem fürödni. Amikor kijöttem ő már meztelenül várt. Néhány csók után a lényegre is tért, szinte egyből koppanásig a szájába/torkába voltam. Hagytam kicsit, hogy önállóan tevékenykedjen, aztán szép lassan átvettem az irányítást, rendesen megdugtam a száját több pózban is, először az ágyon volt négykézláb, aztàn elém térdelt, majd fordított 69-ben is. Fergeteges volt… elég sok idő eltelt ezzel, aztán kértem, hogy feküdjön a hátára, hogy viszonozhassam kicsit a fantasztikus tevékenységét :)
Először hosszasan foglalkoztam a csiklóval, majd a kéjbarlangnál is nyalakodtam, reményeim szerint sikerrel.
Ezután kértem, hogy húzzunk gumit és először misszibe élveztem szűk punciját, majd pár perc múlva kértem, hogy pihentetésképpen lovagoljon, amit tökéletesen megoldott :) néha besegítettem én is alulról, aztán kutyusba folytattuk. Gyönyörű látvány volt hátulról is, simán elmentem volna így is, de inkább kértem még egy kis franciát, ahol diktáltam a tempót, és a szájában hamar végem is lett, az utódokat nem is láttam viszont.
Elszámolás:
Nem kérte előre, de érkezéskor leraktam az asztalra, nehogy elfelejtsem a végén.
Összkép:
Első alkalommal is úgy éreztem, de mostmár biztos, hogy törzsvendége leszek :)