• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Orangelabel kolléga promója és a beszik után úgy döntöttem, hogy meglátogatom a hölgyet. Bár kevés képpel hirdet, így volt bennem némi kétség, de a beszik és az üzenetek amiket kaptam a kedves kollégáktól meggyőztek. Telefonon hívtam, elsőre sikerült is elérnem és egyeztettünk is egy időpontot másnap délelőttre, aminek a megerősítését kérte másnap reggel sms-ben. Másnap már nagyon rá voltam pörögve a randira és kora reggel írtam is neki, hogy érkezem a megbeszélt időpontra, viszont kis idő múlva jött a válasz, hogy közbejött neki valami, de ha van kedvem akkor pótoljunk másnap. Kicsit csalódott voltam, de a kedvem nem szegte a dolog, így másnap ugyankkorra sikerült is időpontot egyeztetni.
  • Megközelítés:

    Ismerős vagyok a környéken és tudtam, hogy abban az utcában szinte sosincsen parkoló, de tettem egy próbát, ami nem járt sikerrel természetesen:) így végül a szomszéd utcai felszíni fizetős parkolóba álltam be, kb. 2 perc sétára. Szerintem egyébként bkv-val is könnyen megközelíthető, ha valaki azzal megy és ebben a parkolóban is szinte mindig van hely, ha valaki nem tud/akar az utcán megállni.
  • Helyszín:

    Viszonylag újépítésű társasház, sokadik emelet, célszerű a liftet használni hacsak valaki nem akar bemelegítés gyanánt egy kiadósat lépcsőzni. A lakás kicsi, de a célnak tökéletesen megfelelő, a tetthely egy kihúzhatós kanapé. A fürdőben zuhany, a törcsi már be volt készítve. A zuhanykabin ajtaja nem működött, de erre vendéglátóm már a belépéskor felhívta a figyelmemet, de nem wellnesselni jöttem (legalábbis nem a fürdőben), így gyors zuhi és már mentem is vissza a baszobába, hogy elkezdődjön a szeánsz:)
  • Hirdető külseje:

    Bár kevés képpel hirdet azok szerintem adhatnak egy jó alapot arra, hogy elképzelje az ember Natit. Én alapvetőn a vékony lányokat kedvelem, de szerettem volna kipróbálni magam egy nőiesebb alkatú hölggyel is. Nati arca helyes, kerek, félhosszú haj, szép szilikon cickók és a a teste is formás, aki a kicsit nőiesebb alkatú hölgyeket kedveli biztosan nem fog csalódni, sőt!
  • Action:

    Megérkezésemkor puszival üdvözölt, kedves, mosolygós és tényleg látszott rajta, hogy mindent meg akar érte tenni, hogy jól érezzem magam. A zuhanyból visszaérve állva kezdtük el egymást testének feltérképezését, finom csókok és közben a cickókat gyúrogattam, miközben Nati simogatott és a már igencsak harckészültségben lévő ezredest markolászta. Ez így ment egy darabig, aztán leültettem az ágyra, beálltam elé, és megkezdődött egy igen magas színvonalú francia óra. Változatosan, mélyebbre véve többször, kicsit több kézzel az elején, de miután jeleztem, hogy anélkül jobban szeretem vette a lapot és úgy folytatta. Egy idő után kértem ,hogy had üljek le az ágyra, Nati a lábaim közé mászott és így folytatta tovább áldásos tevékenységét. Kezdtem érezni, hogy ha még ez sokáig így megy akkor nem fogom bírni és nem tudom kipróbálni, hogy a száján kívül máshová is betegyem, így kértem hogy cseréljünk és én is elkezdtem a magam francia leckéjét. A puncija finom, borotvált és jól reagál a kényeztetésre, nem tudom pontosan, hogy meddig csinálhattam neki, de nem tűnt annyira sok időnek és egy elég komoly orgazmussal jutalmazott meg és tolta el a fejemet. Gondoltam magamban, "mission accomplished":) és jöhet is a gumi mert a lelkedsedésem egy másodperce sem lohadt le közben. Kérdezte hogy szeretném, gondoltam kezdjünk egy pacival, ha már az előbb én dolgoztam, hátradőltem az ágyon ő pedig szépen beleült, majd felguggolt és így toltuk egy darabig, majd átfordítottam misszibe és úgy folytattuk tovább közben a cickókat markolászva és egy-egy csókot váltva. Mikor éreztem, hogy közel a vég rákérdeztem, hogy mehet-e a szájába amire nagy örömömre igennel válaszolt, így gyorsan lekaptam a gumit és átadtam magam neki. Kézzel / szájjal, de végig bent tartva szopta a farkam és rövidesen óriásit élveztem a szájába, majd kidőltem az ágyon. Lent tartotta, nem vette ki egyből, de miután kidőltem szaladt ki a mosdóba, hogy az utódoktól megszabaduljon. Közben ránéztem a telomra és láttam, hogy el vissza kell indulnom az irodába, így jeleztem, hogy ismét igénybe venném a fürdőt. Kaptam törcsit, gyors zuhi és öltözés, majd távoztam.
  • Elszámolás:

    Én kérdeztem rá az elején, de rám nézett és azt mondta, hogy szerintem nem az a típus vagyok aki fizetés nélkül távozik (ez így is van:)), így mondta, hogy ráér a végén, így távozáskor adtam át a rózsacsokrot.
  • Összkép:

    Összességében kellemes élményben volt részem, Nati tényleg mindent megtett, hogy jól érezzem magam. Ahogy az elején is írtam, aki a nőiesebb idomokat kedveli annak kötelezően ajánlom!:)
Happy Massage