Köszönöm hogy írtál ♥️ én is nagyon jól éreztem magamat! Remélem hamarosan újra találkozunk! Puszi 🥰
Egyeztetés:
Viktória régóta a kedvencek között van, de valamiért eddig még nem találkoztam vele.
Korábban már beszéltem vele telefonon, emlékeztem, hogy kedves hangon, öszeszedett mondatokban tájékoztatott, szimpatikus volt.
Az adott nap reggelén láttam, hogy aznap elérhető, elolvastam néhány friss beszámolót, és eldöntöttem, ma megismerem.
VTR-en jelentkeztem be, amire rövid időn belül reagált is, és elfogadta.
Természetesen megkaptam a pontos címet, valamint kedvesen jelezte, ha előbb érkeznék, hívjam nyugodtan, ne a hidegben várakozzak! Ez nagyon figyelmes gesztus volt, és már előre sokat elárult vendéglátóm kedvességéről.
Megközelítés:
A helyszín a Szemlőhegy keleti oldalán fekvő, nem túl forgalmas utca. A ház előtt volt parkoló (bár nem autóval járok), a közelben pedig több busz, és villamos járat közlekedik. Nincs messze a Kolozsy tér sem, és maximum 10 perc sétával a hév is elérhető.
Helyszín:
Ahogy hívtam, azonnal be is engedett, és egyértelműen navígált a lakásig. Amikor odaértem, azonnal nyílt is az ajtó.
Az előtérben letettem a táskám, kabátom, majd Viktória beljebb invitált. Az első mondatokat a tágas, és világos nappaliban váltottuk, maga a randi egy kisebb hálóban zajlott. Itt vetkőztem le, és kaptam egy jó nedvszívó képességű törülközőt.
A fürdőben kád, függönnyel, és számtalan tusfürdővel. Kis pohárka kikészítve a szájvíznek.
A háló részben nagyméretű franciaágy, és kellemes félhomály (Nem sötétség!) várt. A szoba sarkában tükör.
Kellemes, elég nagy méretű a lakás, lakni is kellemes lenne.
A lakásban gyakorlatilat minden új, vagy újszerű, és minden nagyon nett volt.
Kellemes környezet.
Hirdető külseje:
Ahogy fentebb jeleztem, Viktóriának már a hangja is nagyon kellemes volt.
Az ajtón belépve egy mosolygós, szőke lány fogadott, izgalmas, fekete harisnyakötős fehérneműben.
A legegyszerűbben tényleg az általa is említett "cuki" kifejezéssel lehetne jellemezni, de ezzel csak külső benyomásokat írnék le.
Összességében azonban egy érett gondolkodású nő, aki még vicces és, sőt, udvariasan veled nevet
Külsejét tekintve.
A fotókon talán egy picit vékonyabbnak hat, ugyanakkor ennek köszönhetően sokkal nagyobb, de mégis feszes mellekhez volt szerencsém, gyönyörű, rózsaszín mellbimbókkal! Imádtam!
Action:
A fürdőből visszatérve még kérte egy perc türelmemet, kiment, de tényleg nem váratott meg.
Elkezdtünk csókolózni.
Csókja finom, barátnős, nem túl sok, de nem is kevés, és együttlétünk alatt még inkább barátnős lett még több nyelvmunkával.
Lefeküdtünk az ágyra, kicsit csókolóztunk még, majd megkérdezte, hogy velem kezdjünk-e?
Nem bírok csinos nőknek nemet mondani, főleg nem ilyen helyzetben! :)
Előbb csodálatos cicijeivel izgatott érzékien, majd franciázni kezdett, közben kezemmel én is elértem őt.
Franciája finom, változatos kellemesen szopogatta, közben nyelvét pörgette, bólogatott rajta, ezeket váltogatta. Jól éreztem magam, de szeretem a kölcsönösséget, ezért 69-et kértem.
Sima, frissen borotvált punci került a számra, nagyon élveztem a helyzetet, majdnem végem is lett, ezért kértem, hogy lassítsunk.
Lelassított, majd ez után már magára koncentrálva meg is állt a franciázásban, én pedig kihasználtam előnyömet, és addig nyaltam, amíg el nem ment!
Pici szünet után ismét én kerültem a célkeresztbe.
Újra a már említett finom franciával kényesztetett, majd gumit húztunk, és missziben kezdtünk szexelni.
Eszméletlen, amit ebben a pozícióban tud. Gyakorlatilag folyamatosan együtt mozgott velem, olyan volt, mint egy reverse lovaglás, ilyet még nem tapasztaltam, nagyon ügyes volt. Közben csókolóztunk, remekül éreztem magam. Hamarosan el is élveztem.
Így ért véget az első kör.
Pihenésképp összebújtunk, beszélgettünk, közbem csókokat loptunk egymástól.
Kis idő elteltével ismét ő kezdeményezett, de ez alkalommal a lábam közé helyezkedett, és szemből franciázott.
Ismét sikerrel akciókész állapotba hozott.
Gumi húzást követően előbb ismét misszi, majd lovaglás, (Imádtam alulnézetből a melleit! )és mivel a lehető legtöbbet akartam a magam szempontjából megtapasztalni, még hátulról is szexeltünk.
Végig nagyon együttműködő volt, a misszi, és a lovaglás a hangok alapján neki is tetszett valamennyire. :)
Utána még egy kicsit összebújtunk, én beszélgetés közben még meg- megszeretgettem a cicijeit.
Végül felöltözést követően az ajtóig kisért, és csókkal búcsúzott tőlem.
Elszámolás:
Amit olvashattam az adatlapján, azt mind megtapasztalhattam élőben.
Semmi váratlan (kellemetlen) meglepetés nem ért, nagyon korrekt minden tekintetben.
Összkép:
Sajnálom, hogy nem látogattam meg már korábban.
Nagyon kellemes másfél órát tölthettem Vikivel, nagyon kedves, aranyos, csinos nő.
Remekül éreztem vele magam.