• Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Evelyn reagálása

    Kedves Brembo! Köszönöm, hogy írtál rólam! Sajnos úgy érzem, hogy nem vagy teljesen megelégedve a randinkkal.
    Többször is megkérdeztem, hogy le vegyem- e a fűtést például. A masszázs nem a fő profilom partnerként, bár tanultam de mégiscsak partner vagyok viszont mégis jó sokáig elidőztem hiszen a teljes testedet átmasszíroztam.
    Az a része, hogy nem nyújtottam arany szobros "vergődést" pedig érdekes nekem, mivel én nem vagyok a megjátszás híve de ezt olvashattad a korábbi rólam szóló irásokból is... ezek alapján nem tudom, miért vártad tőlem a "nagy alakítást "
    A befejezésre is reagálnék. Nem volt futószalag a végén sem, nem minden utcán álló férfi hozzám jön. Forgalmas kis utca, rengeteg kis bolttal, étkezdével, étteremmel és még sorolhatnám....
    Igyekeztem mindenben a kedvedben járni.

  • Egyeztetés:

    Olvastam pár korábbi beszámolóját, így eléggé képben voltam mire is számíthat az ember fia aki betéved Evelyn karmai közé.
    Pár hete, egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam rá először belső levélben, de akkor még nem gondolva arra, hogy rövidesen vendégként tiszteletem teszem nála. Pár rövid üzenetváltás, átolvastam néhány tucat régebbi beszámolót, bővebb infót lekértem, próbáltam felkészülni összességében az "Evelyn élményre". Kisebb vívódás után eldöntöttem, belevágok a szervezésbe.
    Pár nappal később felhívtam, majd mikor már láttam mikor lesz egy lazább napom, akkor VTR-ben erősítettem meg szándékom.
    Egyszerűen ment az egyeztetés, üzenetre hamar és lényegretörően válaszol, telefont elsőre felvette, igaz akkor hívtam, mikor villogott a "most hívhatsz" jelzés, VTR-t is perceken belül elfogadta.
  • Megközelítés:

    Ferenciek tere, Kossuth Lajos utcáról nyíló, csak behajtási engedéllyel, vagy gyalogosan megközelíthető utca. A legnagyobb nyűgöm volt, hogy a belvárosban rendel Evelyn, én pedig mint vidéki kiscsávó, közlekedésre más alternatívát elképzelni sem tudok, mint autó. Alaposan utánanéztem a parkolási lehetőségeknek, és a legegyszerűbbnek az tűnt, hogy a Reáltanoda utcát célozzam meg. Több parkolóház is található a közelben, így gyerekjáték volt letámasztani a szekeret.
    Parkolóháztól 300m kényelmes séta a VTR-ben megadott cím, torna előtt/után jól is esett átmozgatni az ülőgumóim.
    Tömegközlekedés passz... közel a Károly körút, M2, M3 megállói, szerintem megoldható egy rövid sétával minden.
  • Helyszín:

    Tágas, nagy belterű polgári lakás. Ízlésesen berendezve, makulátlan tisztaság, kellemes illat mindenhol. Fürdő jól felszetelt, választási lehetőség is adott, kád és tusoló közt lehet dönteni.
    Szobában franciaágy, és egy masszázspad is szolgálja a kényelmet. Kellemes relaxáló halk zene, sarokban egy gáz kályha/konvektor ami először kellemes hőérzetet, randi vége fele már pokoli hőséget szolgáltatott.
  • Hirdető külseje:

    Evelyn vékony magas, fiatal lány. Fotói a jelen állapotot tükrözik vissza. Jópár tetkó díszíti külsejét, ezek a képeken nem láthatóak, vagy elvannak torzítva(bal kar).
    Szoli barna, nagyon barna, de nincs grillcsirkévé sütve, bőre feszes és hibátlan, ápolt, jó illatú. Punci borotvált, szemérem dombocska középen egy kis pamacs meghagyva. Cici szilikon, mestermunka szerintem, koncentrálnom kellett, hogy észrevegyem a nem gyári alkatrészeket.
    Arc csak sejthető a homályosított képeken, élőben helyes és mosolygós pofija van, adatlap szerint az ajkai feltöltve, élőben természetesnek tűnt. Szemüveges, ami a randi alatt végig fenn is maradt. Hosszú haja összekötve, szoba félhomályában fekete, vagy sötét barna árnyalatnak láttam.
    Fogadószett egy kis köntös, talán az ami jelenleg a 19,20,21-es képeken látható, alatta fehérnemű, összekötött haj, szemüveg... csábító volt az összkép.
  • Action:

    Érkezésem után bemutatkozás, majd rögtön rá is kérdeztem, hogy maradhatok e. Cipőből kiugorva követtem Evelynt a szobába, ágyra invitált, ahol egy rövid ismerkedő beszélgetés vette kezdetét.
    Fürdőszobai kötelező higiéniai kör után Evelyn fehérneműben várt, kis ölelkezés hamarosan egy kellemes, de visszafogott csókcsatává alakult. Segítettem megszabadulni a felesleges textiltől, rólam a törülköző a gravitáció útján távozott, amit vendéglátóm a fűtőtestre terített.
    Újra ölelkezés, kölcsönös tipi tapi, barátnős csókocskák. Itt akár rögtön gumit is kérhettem volna, de mégsem illik ajtóstól rontani... öregszem, megkell adni a módját mindennek.
    Evelyn kért, hogy helyezzem magam kényelembe, de makacs vagyok, így én kezdeményeztem. Picike nyelv szkander után, célirányosan költöztem délebbre, iker dombok közt, pocak síkság alatt megtaláljam minden gyönyör forrását. Bátortalan ismerkedő nyelvjáték után, egyre hevesebben vettem fel Evelyn ritmusát. Nedvesedett, jöttek az első sóhajok, éreztem egész testes remegését. Ujjaim csak a legritkább esetben vetem be, itt éreztem, hogy akár célt is érhetek, felgyorsítva egy kis g pont stimulálással. Óvatosan matatóujjam vezettem a meglepően szűk punciba, amit Evelyn hatványozott nedvesedéssel, remegéssel jutalmazott. Pár perc múlva leállított, hogy ő már célt ért.... hát mit ne mondjak, pancser érzés, hogy semmit nem észleltem belőle, de ez van. Még így is jobb, mint egy oszkár díjas alakítás.
    Helyet cseréltünk, párnákat tömött a fejem alá, hogy jobban mozizhassak, majd bőnyálas, nagyon jó franciát kaptam, kezeit csak támaszkodásra használta, ajkaival, és nyelvével masszírozta kis kukacom.
    Egyenruha felhelyezése után, kérés nélkül már pattant is nyeregbe, én pedig lusta pózban csodáltam tovább a fejleményeket. Bevezető lovacskázás után közösen diktáltuk az ütemet, amire az ágy is elismerő hangokkal válaszolt. Evelyn kipilledt, fordultunk misszibe, változatos tempóban gyömöszöltem bohócom a kéjbarlangban, közben hol csókolóztunk, hol a melleit harapdáltam. Túl sokáig nem bírtam, gumit lerántva egy cicilövést kértem. Evelyn az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, hogy közelebbi pózt vegyen fel, így a cici megúszta a mennyei mannát, de összességében a lényeg változatlan.

    Romeltakarítás után míg kiszuszogtam az előbbi megpróbáltatásokat, kaptam egy rövid hátmasszázst. Jobb oldalról mellém térdelt az ágyon, és olajjal kezdte a viszkozitást javítani. Elég intenzív illata volt az olajnak, rögtön meg is ijedtem, hogy majd otthon is húzom az illatfelhőt, nem kérdeztem rá, csak a szemem sarkából olvastam a flakon kisbetűit, hogy mit is kapok, illóolajos masszázsolaj, így megnyugodtam.
    Mozdulatai gyakorlottnak tűntek, és nagyon jól esett. Nem egy sportmasszázs, inkább barátnős simogatás volt először, majd egyre erősödve éreztem a törődést. Ágy mellett egy tükör, sajnos elég messze, és a félhomály miatt csak a körvonalai látszódtak Evelynnek.
    Mire kezdtem volna élvezni, akkor elszaladt a törülközőért amit randi elején terített még a konvektorra(?) és letörölte a hátamról az olajat. A bőröm talán még sistergett is olyan forró volt a törülköző.

    Kérte, hogy forduljak vissza lusta pózba, és elkezdte cirógatni a combjaim belső részét, néha kézbevéve az akkor még szomorú farkincám is. Hamarosan elkezdtem éledezni, így ismét jött a sokak által már megénekelt Evelyn élmény. Makkon kezdett körözni a nyelvével, majd mikor már egy kis tartás is kezdett kialakulni kisbarátomban, kézhasználat nélkül kezdte a vágyat növelni bennem. Gumit javasolt, de még nem voltam teljesen magabiztos, ezért 69-es felállást kértem és kölcsönösen kényeztettük egymást nagyon intenzíven.
    Gumi ismét felkerült, kutyus pózban kezdtem kiélni a mozgás szabadságát. Magamhoz képest vadultam egy kicsit, mert éreztem, hogy baj lesz. Gyenge kifogás a harmatos teljesítményre, de a fűtőtest már takarás nélkül ontotta a meleget, nyári kánikula kezdett uralkodni a szobában. Kis pihenésre pózváltás, kiskifli/nagykifli felállásban fekvő kutyapóz, Evelyn jobb lábát felhúztam, közben jobb kézzel simogattam csiklóját... közelebb nem kerültem, hogy betudjam fejezni, sőt.. vissza kutyusba, egy utolsó roham, a víz már patakokban folyt rólam, lábaimba beleköltözött a remegés, pár perc múlva már nem csak a nyelvem lógott... Nem sokon múlt, de a második patron a tárban maradt.
    Egy kis életmentő ásványvíz után elrohantam tusolni, öltözködés, majd szinte gong szóra távozás.
  • Elszámolás:

    Bővebb infóban minden kérdésemre választ kaptam. 4 féle csomag található a kínálatban, tulipán, szegfű, rózsa, és orchidea fantázia nevekre osztra. Az utolsó, vagyis a leghosszabb programot kértem. Infó szerint közös tusolás, és egy szabadon választható extra is tartalma lett volna a randinak, de ezeket a szolgáltatásokat nem kértem. A rózsacsokrot érkezésem után helyeztem el natúrban az ágy melletti kis éjjeliszekrényen.
  • Összkép:

    Csinos, szókimondó őszinte fiatal lány, profi szolgáltató. Amiért mentem, és előre megbeszéltünk, mindent megkaptam.
    Barátnő feeling, kémia, bizsergés nem alakult ki köztünk. Ezt nem hibaként említem, nekem kellett volna sokkal befogadóbbnak, agyilag összeszedettebbnek lennem, Evelyn mindent megtett, hogy jól érezzem magam.
    Percre pontosan érkeztem, és távoztam. Óranézést, időhúzást nem észleltem.
Happy Massage