• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Nem először találkoztam Natival. Most is VTR-en indítottam el az egyeztetést pár nappal korábban és aznap SMS-ben erősítettem meg. Könnyen és gördülékenyen ment minden.
  • Megközelítés:

    Kocsival mentem, munkából. Gyakorlatilag zöldhullámban végig a Hungárián. Elég gyorsan oda is értem volna, ha parkolás flottul ment volna. Kicsit távolabb tudtam megállni, természetesen fieztős övezetben. Onnan még egy sétát még be kellett iktatni.
    BKV-val is lehet menni Budapest leghosszabb villamos vonalán közlekedőt sárgát lehet használni legjobban erre a célre szerintem. Onnan pedig egy kisebb séta a lak.
  • Helyszín:

    Nem olyan rég épült a lakótömb, nekem eléggé bejött. Gyalog mentem az emeletre és pár kanyar után már ott is voltam az ajtónál. Rohantam fel :D A lakás modern, jól berendezett. Kis előtérben letettem a kabátom és levettem a cipőt, ott van segítség székkel. Egyszobás garzonban fogad Nati, célnak pont megfelel. Van egy nagy kinyitott ágy asztal székekkel, tükrös szekrény igazi kéjlak.
  • Hirdető külseje:

    Nati retusált képekkel hirdet talán, de nagyon kevés kép van fenn neki. Ez ne tévesszen meg senkit. Bátran lehet hozzá menni. Szép szőke hosszú hajú leányzó brutál cickókkal és valami fenomenális popsival! Kökemény az a popsi! Az ajtóban egy fekete ruhában fogadott, nagyon szexi volt ! Mindenkinek ilyen vendéglátót kívánok!
  • Action:

    Előszobában megszabadultam cipőmtől és kabátomtól és indultunk a szoba felé. Ott letettem a rózsaszálakat előre az asztalra. Majd egy gyors vetkőzés és indultam a fürdő felé. Egy gyors zuhany és szájápolás után a szobába visszatérve a tükör előtt kezdődött a simogatósdi. Csókolóztunk, simogattuk egymást. Dícsértem milyen jó illata van, milyen szuper alakja van és mennyire vártam már, hogy együtt legyünk.
    Feltérképeztük egymás testét. Simogattam a nyakát, hátát, popsiját, abba aztán jól bele is markoltam és meg is paskolgattam. Közben csókoltam ahol csak értem. Ő is simogatott, majd intett, hogy az ágyon kényelmesebb lenne. Elterültem, felkészültem a kellemes várva várt franciára. Kezét aktívan használta, de mondtam neki, hogy nincs rá szüksége és megy az anélkül is :) úgyhogy a folytatásban már kevésbé is használta, és innentől kezdve gyönyörködtem ahogy kapom a kellemes franciát. Dícsértem közben ő meg néha dobált egyet a haján és folytatta. Olyan szexi volt hogy a farkamat szopta, hogy hamar el is ért a vég a szájában. Kért 1 percet mondtam persze nekem legalább 10 perc kell :D úgyhogy elment frissíteni magán, kaptam nedves törlőt és egy pohár vizet.
    Utána kis beszélgetés, majd adtam a ciciknek puszikat és végigcsókoltam a testét. Elkezdtem nyalni, akkor már nedvesedett, nagyon jó íze volt. Sokáig nyaltam, ő közben sóhajtozott kezünk összekulcsolódott rászorított miközben én eszeveszettül nyaltam. Fáradhatatlan nyaltam, közben figyeltem a reakcióit, igyekeztem a legnagyobb örömben részesíteni és szerintem sikerült is szépen kis nyögdécselések kíséretében élvezett el. Mosolygott rám és látszott rajt, hogy nem színlelte és nagyon tetszett neki a ténykedésem. Beszélgettünk, simogattam a hátát popsiját ahogy értem. Közben 1-2 puszi is elcsattant, majd kezdtem életre kelni, indulhat a második menet :-)
    Hamar lefele vette az irányt, keményre felszopott és mondtam, hogy benne akarok lenni, úgyhogy gyorsan gumit, le ne lankadjak. Misszibe fordult és már be is csusszant a farkam. Próbáltam lassan indítani és szépen lassan fokozatot emelni,de ez nem olyan hogy könnyen tartja magát a férfi... elég gyorsan a legmagasabb fokozatra kapcsoltam ő a nyakam fogta és egymás szemébe néztünk miközben a farkam ki be járt. Ő sóhajtozott és szuszogott én meg ami a csövön kifért dugtam mintha az életemért menne a játék és el is sültem.
    Kaptam egy pohár vizet, ez jól is jött és kis beszélgetés ismét. Folytattuk a témázást, ahol éppen abbahagytuk. Beszélgetés közben egyszercsak megkérdezi, hogy akkor kész vagy a harmadik menetre?! hát én még akkor sehogy sem álltam, 1-2 csók és már újra kemény voltam odalenn. Rámarkolt és mondta, hogy itt semmi segítségre nincs szükség mehet a harmadik kör. Legutóbbi talin jeleztem, hogy nem sikerült kutysuba látni őt, úgyhogy jó lenne most megragadni a lehetőséget... úgyhogy mosolyogva nyomta oda a punciját kutyusba nekem! Gyönyörű kerek kemény popsi! kis simogatás és már be is toltam! NAgyot sóhajtott és mondta, hogy ne kíméljem úgyhogy letette a mellkasát az ágyra még jobban kijött tökéletes alakja és a farkam csak ki-be járt! lassan indulva majd egyre nagyobb tempót diktálva lassult vissza majd újra gyorsra a menet, és a végén nagyot élveztem. Szerintem neki sem volt ellenére, ő még bírta volna szerintem... na majd legközelebb :-)
    Teljesen kész voltam. Kis levezető beszélgetés a végén és irány a fürdő. Cipő és kabát fel, utolsó puszik és ölelések begyűjtése és irány a nagyváros. Nagy mosollyal irány haza.
  • Elszámolás:

    Előre szoktam rendezni, mindig keresek valami kis tárgyat, ami alá elhelyezem a rózsacsokrot. Sajna ez most itt nem volt, de megoldottam.
  • Összkép:

    Nagyon jól éreztem magam és az a másfél óra csak úgy elrepült. Alig várom, hogy találkozzunk újra! (ezt jeleztem is neki távozásomkor is és később is)
Happy Massage