• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    VTR-en jelentkeztem be, Nati annyit kért tőlem üzenetben, hogy hívjam fel, beszéljünk pár szót. Nyilván szeretett volna lecsekkolni a hangom alapján, hogy megfelelő partner leszek-e a számára. Mikor ezen túlvoltunk, visszaigazolta az általam javasolt időpontot.
  • Megközelítés:

    MIndig kocsival megyek, parkolóhelyet viszonylag nehezen találtam, természetesen fizetőövezet. Szerencsére alacsony díjszabással. A GPS egyértelműen mutatja a címet. A parkolásra szánjatok időt, tömegközlekedés is biztosan kiváló. A házon belül a lakás megközelítése a telefonos instrukciók alapján elsőre bonyolultnak tűnt, azonban a gyakorlatban nem volt semmi probléma.
  • Helyszín:

    Kicsi, de nagyon rendben lévő lakás, a célnak tökkkkkéletesen megfelel. Amerikai konyhás nappali, meg egy fürdő az egész, Nati ennek megfelelően egyedül fogadja vendégeit. Fürdőben 10-12 féle tusfürdő, száraz és nagyméretű törölköző. Mosdókagylón szájvíz műanyagpoharakkal, minden patent. Az akció egy 140x200-as kinyitott kanapéágyon történik, szemben a szekrényen tükrök segítik a vizuális élmény kiteljesedését. Higiénia 100%.
  • Hirdető külseje:

    Na itt ömlengeni fogok. OrangeLabel kolléga ajánlása alapján kerestem meg Natit, szuperlatívuszokban nyilatkozott róla. Az oldalon kevés kép van fent, azok viszont eléggé visszaadják amire számíthat az ember. Alacsony lány, szép barnára szolizva, 1-2 tetkó díszíti, de nem feltűnőek. A bőre nagyon jó tapintású és diszkrét, kellemes illatú. Alkata kimondottan izmos, mindemellett nőiesen formás. Fantasztikus formájú és izomtónusú kerek feneke van, izmos combjai, mellei szilikonnal dúsítottak, csodálatos sebészi műremekek, csúcsaikon kis udvarú, gyönyörű bimbókkal, amik szeretik a törődést. Ajkai fel vannak töltve, de nem viszi túlzásba, mögöttük hófehér, tökéletes gyöngysor. Zöld szemeiben végig el voltam veszve, szinte folyamatosan tartja a szemkontaktot. Haja frissen mosott, illatos, közepesen hosszú. Szinte mindig mosolyog, gyönyörű arca van. A barackja csodaszép és nagyon fincsi. :) Fekete minruhában fogadott, mely sejtetni engedte csodás idomait. Amint megláttam, azonnal nagyon megkívántam.
  • Action:

    Belépést, üdvözlést, bemutatkozást, követően kicsit beszélgettünk, közben módszeresen szabadultam megfelé a ruháimtól. A fürdőben tett rövid kitérőt követően Nati is kilibbent egy pillanatra, majd visszatért hozzám. Ekkor már csak fekete színű bugyi-melltartó volt rajta. Állva kezdtük simogatni egymást, majd nagyon lágyan, finoman csókolóztunk. Csókja visszafogott, de nem tartózkodó, nyelvét is használja finoman. Ekkor már meredezett a rudim, Nati javasolta, hogy heveredjünk le a kanapéra. A textilektől megszabadítva őt fekve csókolóztunk, majd az elképesztő ciciknél tett kitérő után alaposan belekóstoltam puncijába. Nyaltam-faltam, igyekeztem a lehető legnagyobb gyönyört adni neki, amit néhány perc után egy ívbefeszülős, hangosan nyögdécselős orgazmussal nyugtázott, kis kezével eltolva fejemet a gyönyör kapujától. Hagytam pihegni egy kicsit, simogattam, puszigattam közben.

    Hátamra fordulva lábaim közé kuporodott, és elkezdte kézzel-szájjal kényeztetni a farkam, közben sűrűn felpillantva. Nagyon kellemes volt, lágyan, barátnősen csinálta, maximum félig bevéve a rudat. Kis kezében óriásinak láttam a farkam, Rocco-nak éreztem magam. :) Kérésemre a golyókkal is közelebbi ismeretséget kötött, közben simogatta-verte a nyáltól síkos botomat.

    A piros színű gumi felhelyezése után missziben kezdtük a dugványozást, síkosításra nem volt szükség. Szex közben folyamatosan sóhajtozik, nyög, nagyon izgató. Simogat, ölel, puszil-csókol, lábaival húz magába és diktálja az ütemet. Néha finoman ráfogott a torkomra, markolászta a mellem és a vállaim. Mint egy ragadozó, imádtam. Többször ki kellett kapnom a pélómat a punciból, mert még 1-2 mozdulat és elsült volna a lovemachine. Mikor kellően megszoktam az ingergazdag környezetet, már mertem javasolni a lovagló pózt, amiben szintén fenomenális a csaj. Vagy a cickókat nyomta a számba, vagy lehajolt csókolózni, hol ő adta az ütemet, hol én adtam alulról, a popsit markolva. Kutyusban, és én az ágy mellett állva, ő az ágyon négykézláb pózokban is magamévá tettem, itt már komolyabb tempóban dolgoztam rajta, amit hangosabb nyögésekkel honorált. Paskoltam, fogtam, markoltam a tökéletes seggét, ami ütemesen csattogott az ágyékomon, szeánszunk szuper szakasza volt (milyen szépen alliterálok nem?). A vad etapot levezetve még missziben illetve oldaltfekve lágyan szeretkeztünk, aztán az órára pillantva elérkezettnek láttam az időt a finisre.

    Visszafeküdtem a hátamra, Nati ismét a lábaim között, és szemembe nézve nyalta-köpködte a makkom, miközben apró kezével serényen a szájába verte magjaimat. Orbitálisat élveztem, utána finoman tovább simogatta ekkor már igencsak érzékeny farkam, maximális gyönyört okozva ezzel. Kiugrott a fürdőbe rendbetenni magát, majd visszatérve még nagyon jót beszélgettünk szolgáltatókról, vendégekről, az élet dolgairól. Kissé túl is csúsztunk az időkereten, de semmi TP-t nem tapasztaltam.

    A zuhanyt most kihagytam, öltözés és a csokor rendezése után elbúcsúztunk, széles mosollyal a pofámon eltántorogtam a kocsimhoz, arrébb parkoltam és most full kielégülve itt írom e sorokat a kedves kollégák okulására és remélem szórakoztatására.
  • Elszámolás:

    Utólag, teljesen korrekt módon. Extra nem is tudom van-e nála, én legalábbis nem vettem igénybe semmit.
  • Összkép:

    Maximális barátnőfeeling, tökéletes az illúzió. Egy rejtettnek mondható kincs, aki csak rapszodikusan hirdet, de ha eljutsz hozzá, megint jönni akarsz majd. Javaslom a belső üzenetben, illetve VTR-en keresztüli kapcsolatfelvételt, úgy könnyebben fogtok célt érni.

    Még egyszer köszi a tippet Orange, jövök Neked egy sörrel! :)
Happy Massage