• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    VTR-en jeleztem látogatási szándékomat az időpontot elfogatta, minden simán ment.
  • Megközelítés:

    Kocsival érkeztem a ház elé, parkoló bőven volt. A lépcsőház előtt álltam meg GPS odavisz, könnyű megközelítés.
  • Helyszín:

    Szép tiszta, világos lakásban tölthettem el 1. órát választott partneremmel. Minden igényt kielégítő felszereltségű búvóhely.
  • Hirdető külseje:

    Képeknek megfelelő vékony pici hölgy. Imádtam minden porcikáját.
  • Action:

    A folyosón közeledtem, nyílt az ajtó mögötte egy csodálatos kis hölgyike fogadott. Beinvitált az egy légtérből álló kis stúdiólakásba, kínált innivalóval amit elfogattam. Innen rábíztam magam nem bántam meg, levetkőztetett, csókok mindenhova. Fürdőbe invitált ahol a kádba hajolva mindent elmagyarázott mi hogy működik, persze az a szép feneke folyamatosan felém teljesen tárulkozik. Hallgattam a használati utasítást közben mögé guggoltam, a bugyit félrehúzva már a nyelvemmel izgattam csodás ánuszát. Szívesen fogadta a kis drága tolta a fenekét az arcomba, közben még mint jó tanárnéni magyarázta a zuhanyzó használatát. Mikor már mindent tudtam gyors tisztálkodást végeztem, alig vártam, hogy mehessek a szobába szeretőm után. Mielőtt kiment megkértem készítsen elő popóba való kis ékszert, nagyon izgató számomra a látványa ahogy megcsillan, pláne egy ilyen csodás fenékben. Szobában az ágyon felfedeztük egymás testét, olyan mélytorkos franciát kaptam mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. 69 be fordultunk, nyalta mint kiskutya, közben megkaptam kezembe a kis ékszert lehetőséget kapva a behelyezésre. Most már egy kidíszített popóban gyönyörködtem. Gumit kértem amit óvatosan szájával felrakott, és nyeregbe pattant, nagyon jó technikával meglovagolt. Mivel szerettem volna látni kiékelt fenekét, fordulás után ütemesen jól megkeféltem, közben hátranyúlva fenekét széthúzta. Csodás látványtól, és a szűk puncitól vég közeli állapotba kerültem, gumi le nfvsz. Csodás befejezés, hagyott lenyugodni kis szájában.
    Utódokat mind lenyelte, még a kezére kicsit kifolyt spermát is látványosan lenyalta.
    Kis pihi után nyalni kezdtem punciját, erről Valika tudna nyilatkozni mennyire tetszett ténykedésem.
    Előkészítettem popóját, kaptam gumit több pózban alaposan keféltem. Igazi csattogós vadulás kerekedett, partnerem is partner volt benne.
    Utódok az előzőekhez hasonlóan a szájában landoltak. innen is köszönöm a fergeteges élményt.
  • Elszámolás:

    Megbeszéltek alapján, nem változott semmi, korrekt.
  • Összkép:

    Csodás élményben volt részem.
Happy Massage