Hirdető külseje:
Valéria egy pici, jó alakú, érzéki NŐ. Formás lábakkal, kerek popóval és tenyérnyi, markolható cicikkel. Kedves arc, csókos, erősen rúzsozott száj. Kb vállig érő világosbarna haj, bár általában összefogja munka közben. Mindig valami szexi, izgalmas cuccban fogad. Ezúttal egy csipkés bodyt viselt, hozzá testszínű harisnya és magassarkú. Mondanom sem kell, hogy már a belépéskor (illetve utána, amikor megláttam) minden vérem a farkamba szállt. A bodyn át látható volt a két gyönyörű cici, a punci is érzékelhető volt. Hátul a fenékvágatba bevágott a cucc, így még jobban kiemelte a fenék kerek formáját. A harisnya pedig csodásan áll azokon a lábakon.
Action:
A ház elé érkezéskor felhívtam. Elmondta a bejutás paramétereit és már mentem is. Mikor a lakásajtóhoz közeledtem az kinyílt. Kedvesem az ajtó mögött elbújva várakozott. Beléptem, becsukta az ajtót és felkapcsolta a villanyt, nekem pedig leesett az állam. A fent már leírt felszerelés erősen hatott rám. Megcsókoltam, majd kértem, hogy forduljon körbe, hogy minden oldalról megcsodálhassam. Megtette, és természetesen nem hagyta ki a már védjegyévé vált, lehajolós, pucsítós technikát sem. A gyönyörű kerek feneke csókért és simogatásért kiáltott :-). Miután kinézelődtem magam, gyorsan megszabadultam a kabáttól, pulóvertől, cipőtől és beljebb haladtunk. A konyhát a szobától elválasztó alacsonyfalnál megtámaszkodott, kidugta a fenekét. Hozzá simultam (pont megfelelő helyre esett a popó) és úgy simogattam, miközben a falon lévő tükörben néztem kettősünket. Beszélgettünk, közben gyorsan megszabadultam a többi ruhámtól. Bevonultunk a fürdőbe. Ő tett-vett kicsit, miközben én zuhanyoztam. Mire végeztem ő már kiment. Gyors törölközés, szájvíz és siettem utána a szobába.
Kedvesem az ágy szélén térdelve várt, nekem háttal. Megálltam mögötte, átkaroltam, csókoltam a nyakát és a melleit simogattam. Átfordult négykézláb pozícióba és célba vette a főnököt. A szokásos óvatos csókok, majd finom szájbavétel következett. Egyre mélyebben és egyre lelkesebben. Élvezet volt nézni ahogy a rúzs a szájáról átkerült a főnökre. Nem árulok el titkot ha elmondom, hogy a játék végére se a szájén, se a főnökön nem maradt egy csepp rúzs sem.:-) Valéria imád játszani a főnökkel. Az óvatos csókok, bekapások után egyre mélyebbre csúszott a főnök. Eleinte hagytam, hogy magát torkoztassa, majd amikor szükségét éreztem kezemmel is rásegítettem. Néha akár az öklendezésig is bent tartottam. Kezemmel közben a melleit markoltam és így is segítettem a megfelelő ütem megtalálásában. Percek múlva kedvesem pozíciót váltott. Most már ült az ágyon, lábai széttárva, de közben egy pillanatra sem engedte ki a főnököt a szájából. Én viszont kényelmesebben elértem a testét. Melleit simogattam (még mindig rajta volt a body), és így már a puncit is elértem. Szokatlanul sokáig bírtam ezt a "tortúrát" :-), de végül muszáj volt leállítani, hacsak nem akartam idő előtt elsülni.
Hanyatt fektettem kedvesemet az ágyon, betérdeltem a combjai közé és fölé hasaltam. Csókolóztunk, melleit markoltam. Majd feltérdeltem, felemeltem a lábait. A főnök a combjai közé szorult, feje kilógott. Kedvesem pajzánul mosolygott, incselkedve benyálazta az ujjait és a főnök fejét kezdte simogatni. Én közben elfoglaltam magam a lábaival. Csókolgattam a talpát, ujjait bevettem sorban a számba, majd egyszerre többet is. Ő mosolygott és teljesen átadta magát az élvezeteknek. Szemmel láthatóan kedveli azt a kényeztetést.
Úgy gondoltam ideje megszabadítani a felesleges ruhadaraboktól. Benyúltam a combjai közé és kipattintottam a body kapcsait. Ha már ott jártam, ujjaimmal végigsimítottam a puncit is. Gyorsan kibújt a ruhadarabból és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Csók, mellek markolászása, lábkényeztetés. Hosszan játszottuk ezt a játékot. Éreztem, hogy kedvesem egyre felajzottabb állapotba kerül. Nem kívántam tovább kínozni. Először a hasára fordítottam. Simogattam, masszíroztam kicsit a hátát, nyalogattam, csókolgattam a tarkóját, füle tövét, füleit. Végigcsókoltam a hátát a gerinc mentén, Nem hagytam ki a popót sem. Ezzel is eljátszottunk egy jó ideig. Kedvesemnek egyre mélyült a légzése, sóhajtozott, teljesen ellazult. Ekkor javasoltam a hanyatt fekvést és elhelyezkedtem fejemmel a combjai között. Már a lehelletemre is megremegett a teste. Óvatosan indult a nyelvem. Először a csikló, majd végig a puncinyílás egészen a popóig. Útközben el-elmerült a megfelelő pontokon. Megint vissza a csiklóhoz. Itt is maradtam és egyre lelkesebben nyalogattam. Kedvesem teste egyre többször megfeszült, emelgette a csípőjét, szemei elhomályosultak. Nem hagytam abba, kicsit az ujjaimmal is besegítettem. Míg aztán egyszer felemelte a csípőt, mély sóhaj, szemek felakadva hosszan remegett, majd teljesen elernyedt. Óvatosan puszilgattam a combjait és megvártam míg magához tér.
Ekkor feltérdeltem, fölé hasaltam. Ő mosolygott, mondott valami kedveset, majd hosszas csók következett. Ezután úgy éreztük, hogy ideje nekem is bevégezni a dolgot. Gumi fel, és gyorsan eltűntem a punciban. Óvatos mozgással kezdtem, de az előzmények engem is nagyon felizgattak, így hamar begyorsítottam és hatalmasat élveztem. Kivártam az utolsó rezgést is, majd mellé feküdtem. Kicsit beszélgettünk, majd miután láttam hogy elszaladt az idő bevonultama fürdőbe. Gyors zuhany, közben beszélgetés: öltözés, rózsacsokor átadás, búcsúzásként újabb csókok, majd indultam.