Action:
Ismerősként két puszival köszöntöttük egymást az ajtóban. Utána levettem a cipőmet és jó szokásomhoz híven kézmosással indítottam a programot, ezután a szobába mentem, ahol Fanni az ágyon ülve várt, letettem ajándékaimat és a rózsaszálakat (diszkrétem egy borítékba csomagoltan) a pultra, erről szót sem ejtettünk később. Én is Fanni mellé ültem és beszélgetni kezdtünk: nagyon szeretek Fannival csevegni, mert intelligens és széleskörűen tájékozott beszélgetőpartner, ezt egyébként ő is megemlítette velem kapcsolatban. Hosszasan beszélgettünk, persze nem akarok senkit a részletekkel untatni, gondolom már mindenki azt várja, hogy történjen végre valami, Fanni is így lehetett ezzel, mert elküldött fürdeni. Én tettett sértődöttséggel kérdeztem, hogy miből gondolja, hogy nem beszélgetni jöttem, mire ő helyesbített, hogy ő viszont nem beszélgetni várt engem. Hát így alakult, hogy megszabadultam ruháimtól, közben beszélgettünk; és így alakult, hogy ott álltam már anyaszült meztelenül Fanni előtt nyakamba dobott törölközővel (hátha az öltöztet) és még mindig csak beszélgettünk - tényleg nehéz volt abbahagyni, de végre-valahára csak bejutottam a fürdőbe...
A fürdőből visszajövet, már Fanni is meztelenül az ágy mellett állva várt, hozzáléptem és szenvedélyesen csókolózni kezdünk, közben én a fenekét markoltam, ő pedig a merev farkammal játszott. Ekkor megfordítottam a lányt és ágaskodó férfiasságom tökéletes és kemény seggéhez dörgöltem, miközben előre nyúlva melleit markoltam, mellbimbóit izgattam, nyakába csókoltam, gerincoszlopát végignyaltam, majd mögé guggolva a punciba és a popóba is beköszöntem. Majd felegyenesedtem, ő pedig szembe fordult ismét velem és újra kemény nyelves csókcsatába kezdtünk. Nagyon jó Fannival csókolózni, szinte most is érzem csókjai ízét a számban (hol méz, hol áfonya, khmm...) Na de félre a felesleges szóvirágokkal! Fanni az ágyra ült és elkezdett szopni. Fanni nagyon jól csinálja: a nyelvét a makkon pörgeti, a rudat hosszában nyalogatja, majd az egészet tövig beveszi, ilyenkor akár finoman irányítani is lehet, én is ezt tettem: fogtam a fejét, irányítottam a tempót, néha teljen kihúztam a szerszámot, hogy ajkaihoz, orrához dörzsöljem, majd újra tövig betoltam neki, egyszerűen fantasztikus volt, csak szuperlatívuszokban tudok róla írni. Olyan is volt, hogy föltettem fél lábamat az ágyra Fanni mellé, hogy jobban hozzáférjen a drága a labdákhoz, ő pedig nem is volt rest, egészen bement alám és alulról nyalta csupasz golyóimat, néha már az ánuszom felé is elkalandozott. Mikor ez a programpont is véget ért, Fanni elheveredett az ágyon, én melléfeküdtem, átöleltem, magamhoz szorítottam és úja megcsókoltam és újra és újra. Majd megkérdeztem, hogy lenne-e olyan szíves, hogy kényeztetné-e nyelvvel a popómat, avagy nem tudom már, hogy szabad-e így fogalmaznom, de kinyalná-e seggemet úgy rendesen? Ő csak nevetett (csilingelő a kacaja) és azt mondta, hogy "Persze, szívesen kinyallak!" No én el is helyezkedtem: karomon támaszkodva, fejemet az ágyra hajtva, faromat jól kitolva pucsítottam, Fanni pedig szenvedélyesen nyalni kezdte a segglukamat. Hangosan nyögtem, sóhajtoztam a szemem is könnybe lábadt. Elsütöttem azt a nagyon régi, de szerintem roppant frappáns viccet is, hogy tudja-e, miért jó Ludas Matyi seggét kinyalni? Mert ugyebár Ludas Matyi háromszor adja vissza. Pár perc után fordultunk, hanyatt feküdtem, egy párnát betoltam a derekam alá és lábaimat felhúzva nyalattam tovább az ánuszrózsámat, miközben olyanokat mondogattam neki, hogy "fantasztikus vagy, csodásan csinálod, ne hagyd abba!"; és ő nem is hagyta, csak nyalta meg csak nyalta a seggemet. Majd ismét egymás mellett fekve hosszú csókban forrtunk össze, mígnem Fanni a szemembe nézett és huncut mosollyal csak annyit kérdezett, hogy "Hogy is van akkor Ludas Matyival?" Mit volt mit tenni a mennyei hölgy hasra feküdt én meg mögé és elkezdtem nyelvemmel izgatni a popóját: volt, hogy körkörösen izgattam az ánuszt, aztán hosszában, keresztben, átlósan, gyorsabban, lassabban, nyálasan, nyúlósan, szenvedélyesen, érzékien nyaltam, de volt, hogy csak nyelves puszikat nyomtam rá. Egy szó, mint száz: csókolóztam Fanni segglukával és ő visszacsókolt, miközben Fanni hangosan, nyögött és sóhajtozott. Még mindig ugyanebben a pózban volt hölgyem, amikor én hanyatt fekve alátoltam a fejemet és alulról kezdtem el kényeztetni a punciját: nyaltam azt a mesés pináját, csiklóját, miközben ő úgy helyezkedett, hogy minél jobban hozzá férhessek mindenhez, és egyre följebb emelkedett, végül teljesen fölegyenesedett, már térdelt a szám fölött, én teljes extázisban nyaltam tovább, és az elém táruló látvány sem volt épp semmi: láttam borotvált vénuszdombját, szexi hasát, egész estét betöltő melleit, ágaskodó bimbóit, s mellei között csak Fanni állát, mert hogy fejét hátrahajtva élvezett hangosan. Fanni hatalmasat élvezett és szünetet kért: hanyatt feküdt és csak pihegett, látszott rajta, hogy azt se tudja hol van. Én közben a lábához telepedtem és masszíroztam, csókolgattam, nyalogattam a talpát, lábujjait szopogattam, mondta is Fanni, amikor magához tért, hogy én aztán tudom, mi kell egy nőnek. Pár perc múlva Fanni javaslatára gumit húztunk, kérdezte, hogy szeretném kezdeni, én meg mondtam, hogy ha már amúgy is kiterülve hanyatt fekszik előttem, akkor maradjon is úgy, és marokra fogva kőkeményen álló faszomat tövig toltam be a lucskos pinájába: így missziben kezdtem el döngetni nőmet. Pár perc elteltével aztán ismét szájjal kényeztettem a drágát, mégpedig úgy, hogy négykézláb mellé helyezkedtem, fejem a lábai felé néztek, így ő is kényelmesen hozzá fért lágyabb részeimhez és kézzel és szájjal izgatta péniszemet és ánuszomat. Nagyon élveztem a helyzetet, de azt is észleltem, hogy Fanni nem fog tudni újra elmenni, ezért elfogadtam doggyra tett javaslatát, itt aztán már tényleg elengedtem magam és kőkeményen, hangosan csattogva úgy megbasztam (bocsánat de erre nincs jobb szó), hogy remélhetőleg a füle is csengett Fannikámnak, fogtam a derekát, néha csaptam egy-egyet a fenekére is, nekem szikrázott a szemem, ő hangosan sikítozott (pedig ez tényleg nem jellemző rá!) végül telelőttem a gumit. Nem volt hosszú, de annál intenzívebb élmény volt: most én pihegtem, lihegtem hanyatt fekve, miközben Fanni eltakarította a romokat és adott egy pohár vizet is.
Ezzel nagyjából-egészéből időnk végére is értünk, beszélgetni kezdtünk főzésről és gasztronómiáról (nagyon hasonló az ízlésünk ebben is), s bár Fanni mondta, hogy nyugodtam maradhatok még, én jeleztem, hogy nem akarok visszaélni a bizalmával, és ahogy összeszedtem magam (és újra tudtam járni). becéloztam a fürdőszobát. Amikor onnan visszajöttem, öltözni kezdtem és közben tovább dumáltunk, majd érzékeny búcsút vettünk egymástól.