Action:
Kicsit fura volt az indulás. Mikor odaértem a ház elé hívtam, de ő kért még 5 percet. Szokatlan volt, de belefért az időmbe, így nem foglalkoztam a dologgal. Megálltam az ajtónak háttal a járda szélén, a telefonomat bökdöstem. Egyszer csak hallom, hogy nyílik mögöttem az ajtó, majd a szemem sarkából láttam egy férfit ahogy elhalad, de a ház sarkánál megáll (10-15m) és elkezd a telefonjával foglalkozni. Vártam, hogy menjen már, mert a diszkréció nem szeretek úgy telefonálni, hogy közben más is hallótávolságban van. De a fickó csak nem ment. Sőt, néha vissza-vissza nézett, rám. Kezdett fura lenni. Már vagy 8 perc eltelt, így végül nem tudtam mit csinálni, hívtam Evelynt: Be is engedett, mentem fel.
Ajtóban szokásos mosollyal fogadott. Hosszú csók, majd cipő levétele után bementünk a szobába. leültünk. Mesélt pár dolgot a műtéttel kapcsolatban, az aktuális állapotáról. Megcsodálhattam, meg is csókolgattam az új külsőt kapott ciciket. Mivel fúrta a kíváncsiság az oldalamat, rákérdeztem a lenti, furán viselkedő fickóra is. Kiderült, hogy Evelyn előző vendége volt, csak elhúzódott a beszélgetés. Őszintén szólva ez egy kis zavart okozott bennem. Ilyen "kapcsolat" esetén nyilván tudom, hogy nem csak én élvezem a hölgy társaságát, de így, közvetlen előttem (és még láttam is), az azért fura volt. Mindegy, igyekeztem túltenni magam a dolgon és nem agyalni rajta.
Miután kigyönyörködtem magam az új cicikben, irány a fürdő. gyors zuhany, törölközés, szájvíz és mentem is be a szobába. Kedvesemen már csak a sportmelltartó volt. Állva kezdtük a csókolózást. Simogattam a fenekét, a melltartón keresztül a mellbimbóit is. Egész jól reagáltak így is. Csókoltam a nyakát, de szokásostól eltérően most inkább csak csikis reagálásokat érzetem.
A folytatással kapcsolatban azért felmerültek kérdések. A műtét miatt kiesett a hasonfekvés (pedig imádom őt masszírozni :-) ), sőt igazából a négykézláb állás is. Persze minden megoldható. Ennek megfelelően kedvesem most leült az ágyra és átmenetileg átvette az irányítást. A főnök már úgyis elég lelkes volt. Evelyn úgy gondolta, hogy ő erre rásegít. Először óvatosan simogatni kezdte, majd apró csókokat helyezett el a végére. Utána végignyalogatta a teljes rudat, majd óvatosan a szájába vette. Először csak lágyan,. alig érintve tüntette el a szájában, majd egyre mélyebbre került és egyre határozottabb lett a mozgatás. Közben a nyelve is rásegített. Aztán újra ki, hosszában kényeztetés. Majd be. Kivételesen egész sokáig tartottam magam. Amikor már úgy éreztem, hogy veszélyes vizekre érünk, javasoltam az ágyat. Mivel hasra nem fordulhat, hátára fektettem és mellé feküdtem. Csókolóztunk, kezeim sorra járták a melleket (ruhán át), a nyakat, hasát, combokat ameddig értem. Néha becsusszantak a combok közé is. Ismét próbálkoztam a nyak, fül környékével, de ismét inkább a csikis jeleket kaptam. Betérdeltem a combjai közé és így folyattuk a csókolózást, de persze csak óvatosan, mert a nem akartam megnyomni. Feltérdeltem, megemeltem combjait (a főnök beszorult közéjük) és a lábakkal kezdtem játszani. Csókok, a talpakra, ujjait egyesével, majd csoportosan kaptam be. Szemei huncutul mosolyogtak, de nem éreztem igazi áttörést.
Áthelyeztem magamat fejjel a combok közé. Evelyn kényelmesen elhelyezkedett és átadta magát a nyelvemnek. Először apró csókok a csiklóra, majd óvatos nyalintások. Hosszasan játszadoztam ezzel. Ekkor éreztem először, hogy van hatása a tevékenységemnek. Mikor már kellően nedves volt, bevetettem az ujjaimat is. Először egyet, majd kettő is becsusszant. Hosszan játszadoztam. Ujjaim ki-be, nyelvem fel-le, közben időnként be is szívtam a csiklót. A hasfala kezdett megfeszülni, ujjaimra is ráfeszült időről időre a hüvely fala. Majd megemelte a csípőjét és hosszas feszülés után elernyedt. Maradtam még a helyemen. Időnként e nyelvemmel ellenőriztem a csiklóérintés kiváltotta reakciókat. Pár perc után feljebb, mellé csúsztam. Csók majd elkezdtünk beszélgetni. Indultunk abból, mennyire hiányzott neki a szex amíg lábadozott, majd aztán teljesen más területekre is áttértünk.
Hosszan beszélgettünk, eközben sajnos a főnök kezdte elunni és elhagyni magát. Evelyn egyszer csak jelezte, hogy akkor térjünk át rám. A csípőm mellé telepedett és kézzel-szájjal kezdett tevékenykedni a lekókadt főnökön. Ügyesen dolgozott, de a főnök elég makacs típus, nehezen éledezett. Javasoltam, hogy inkább kiállok az ágy mellé, mert úgy neki is kényelmesebb, meg nekem is könnyebb. Erősen koncentráltam, aminek végül meg is lett az eredménye. A főnök egyre büszkébben állt. Evelyn kérdezte, húzzunk-e gumit, de mondtam, hogy inkább így kéne befejezni, mert a gumi nem biztos, hogy jó hatással lesz a főnökre. Nem volt akadálya a dolognak. Kedvesem folytatta a játékot, aminek köszönhetőan aztán gyorsan bele is élveztem a szájába. Hagyott lenyugodni, majd kézjelekkel jelezte, hogy kimegy eltüntetni az utódokat. Én ezalatt megtörölköztem. Mikor visszatért kaptam csókot, majd miután láttam, hogy az időnk már lejárt, eltűntem a fürdőben. Gyors mosakodás, öltözés. Átadtam a kiegészített rózsaszálakat és csókkal búcsúzva távoztam.