• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A VTR-nek hála könnyedén és zökkenőmentesen ment a dolog. Sikeresen tudtam előre egyeztetni időpontot, viszont a pontos címet csak aznap kaptam meg egy megerősítő telefonhívás után.
  • Megközelítés:

    Munka után foglaltam időpontot, picit el is kalkuláltam mert utólag döbbentem rá hogy kb. negyed órás sétára van a munkahelyemtől a cím. Szóval volt bőven időm odaérni. Általában BKV-val megyek, de ebben az időszakban volt a ház előtt 2-3 üres parkoló. Azt hogy fizetős-e az övezet nem tudom.
    Nyugati pályaudvar vonzáskörzete szóval eléggé csomópontnak mondanám a helyet.
  • Helyszín:

    Lipótvárosra jellemző általam szocreál építészeti stílusnak mondott épületben zajlottak az események. Számomra a lépcsőház kicsit para volt, de a lakás belül szépen felújított. Érzetre ilyen bérelt studió benyomását keltette, ahol felnőtt filmes casting videók készülnek. Minden modern, minden új, a fürdő maximálisan higiénikus volt. A szoba ahol voltunk tágas, bal kéz felől volt az ágy, szembe vele gardróbszekrény, ami a játékszerek és egyéb szexuális segédeszközök tárolására szolgált. Az ággyal jobbról szemben pedig egy kis kanapé, ahova Nóra helyezkedett el. Jómagam az ágyon foglaltam helyet amíg megbeszéltük a dolgokat, de erre majd jobban ki fogok térni.
  • Hirdető külseje:

    Nagyon dögös, van egy szexuális kisugárzása, viszont kellően határozott és irányító típus, viszont egyben nagyon kedves is. Tőlem magasabb, sőt még a magassarkú is rádobott egy lapáttal, szószerint felnéztem rá. Az említett magassarkú cipőhöz társult combfixes neccharisnya és egy hihetetlenül szexi egyberuha dekoltázzsal és keresztpántokkal, fekete színű volt. Igazi domina úrnő megjelenés, a sminkkel együtt teljes volt az összkép.
  • Masszázs:

    Azaz igazság, hogy inkább domina a hirdetés mintsem masszázs, persze azt is lehet kérni. Én nem a masszázs miatt mentem. Utólag fedeztem fel hogy a másik oldalon is megtalálható a hirdetése és ott teljesebb képet lehet alkotni Nóri teljes körű szolgáltatásáról. Valami újat szerettem volna kipróbálni, de mégis valahogy megmaradni a soft témában. Igazából foglalkoztatott a kíváncsiság, hogy bemenjek az ajtón egy új világba, de csak egy kicsit akartam bekukkantani, ha értitek hogy mire gondolok.
  • Kényeztetés:

    Itt térnék ki részletesen a teljes szeánszra.
    Érkezésemkor én az ágyon, Ő pedig szembe a kanapén foglalt helyet. És feltette a kérdést, hogy miért is jöttem. Kicsit ilyen casting forgatás érzete támadt bennem, csak most fordult a kocka, hiszen én leszek a főszereplője egy BDSM együttlétnek. Mivel abszolút kezdőként vagyok ebben a műfajban így csak egy soft alap domina dolgokat gondoltam kipróbálni, láberotika/lábfétis egy kis masszázzsal egybekötve. Itt picit mosolygott, hiszen ezt valószínűleg megkaphatom más masszőr lányoktól is, szóval jött megint a kérdés, hogy akkor miért is jöttem!?
    Végül is a kíváncsiság felülemelkedett és egy alap csomagot megbeszéltünk, amik kezdők bevezetésére szolgálnak, a határvonal átlépésére.
    Ezután mentem el zuhanyozni, miután a programot megbeszéltük és a rózsaszálakat átadtam.

    Visszatérve nyomatékos utasítást követve lefeküdtem az ágyra. Akkor ilyen ismerkedés címszó alatt, hogy egy picit oldja a feszültséget megmasszírozott és kellemesen el tudtunk beszélgetni, téma a ki mit szeret és meddig megy el egy ilyen szituációban volt, egy kissé fokozva a hangulatot a masszázs utáni programra.
    Miután megfordultam, Ő odament a szekrényhez és visszatért egy szemkötővel és egy ballgag - golyós szájpecekkel. Lehelyezte a játékszereket mellém majd picit átlényegült, mégis szelíden, de ellentmondást nem tűrően jeges átható tekintettel a kezeimet kérte. Bizony jól ki lettem kötözve az ágyhoz. Majd jött a számba a golyó is mint mikor a lóra ráhelyezik a zablát. Ezután jött a szemkötő is. Nos ez az a pillanat volt mikor elgondolkodtam, hogy nem beszéltünk meg leállító jelszót, ami lehetett volna a "tökfőzelék" is, bár ahogy a számba volt a golyó maximum csak hümmögni tudtam volna.
    Mit tehettem ott kikötözve, mint élvezni a dolgot.
    És kezdetét vette a program, gyengéden végigsimított az arcomon, majd éreztem hogy ujjai és tenyere ráfonódik a torkomra és gyengéden, de ilyen kis légzéskontroll gyakorlatokat próbált ki velem. A játékszere voltam és a szabad akarat megszűnt, oldalra fordította a fejem és miután a közel hajolt éreztem a sóhaját a fülemben majd elkezdte a fülcimpámat rágni. Gyengéd karmolás a mellkasomon majd jöttek a mellbimbóim, amiken szintén megéreztem a fognyomait, gyengéd majd kellemesen belenyilalló apró fájdalom. Ezután jött a hímvessző kezelésbe vétele, miután kézbe vette gyengéden lejjebb csúsztatta az ujjait és tekert egyet a zacskómon majd rászorított. Finom soft mozdulat volt nem volt semmi fájdalom csupán maga az hogy a kezében kifacsarva vannak a golyóim és gyengéden a másik tenyerével elkezdte paskolni. Az ötödik csattanásnál azért éreztem a dolgot, ott picit fel is szisszentem. Nem mocorog a szolga így egy pici pofon lett az ellenszegülésem jussa, olyan kis gyengéden pajkosan mint mikor a cica játszik az egérrel és úgy odacsap.
    Ezután levette rólam a szemkötőt és bekucorodott velem szemben. Most jött a lényegi rész a láberotika. Neccharisnyás lábaival közrefogta a farkam és ilyen klasszikus footjob mozdulatokkal elkezdett játszani. Kellemes volt, néhol váltott kézre is, itt határozott mozdulatok voltak ellenszegülést nem tűrve, hiszen én csak egy játékszer vagyok és csak akkor mehetek el ha engedélyt kapok rá. Itt volt még csere vissza lábra, dörzsölő és taposó mozdulatok kíséretében, majd vissza tenyérbe és egy domináns handjob kíséretében kivégzett.

    Mint ne mondjak élveztem a dolgot, érdekes élmény volt pozitív kicsengéssel. Így első találkozóra maximálisan jó volt.
  • Elszámolás:

    Előre rendezve volt, a szeánsz előtt. Telefonban kaptam infót, ugyan az maradt a helyszínen is, korrekt volt minden.
  • Összkép:

    Így első kipróbálásra maximálisan megkaptam amire vágytam. Az érzet jó volt, hogy ki voltam szolgáltatva egy gyönyörű nőnek, aki irányít és nekem semmi beleszólásom nincs a dolgokba csak sodródok az árral. Nórival szerintem még az egy fokkal perverzebb vágyaimat meg tudom valósítani, kicsit elkalandozni a lábfétis témában mint pl. foot gagging, worship vagy csak parancsszóra önkezűleg a talpára élvezni. Szóval fantázia és lehetőség gondolom adódik. :)
Happy Massage