• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Mostanában nehezen jönnek össze a randik. Több lány is van a listámon, akiket szeretnék meglátogatni, de sosem tudunk egyikkel sem időpontot egyeztetni. Igaz, elég zsúfolt a naptáram, és ritkán járok bent a városban úgy, hogy rá is érjek.
    Ezúttal azonban akadt némi időm, így elkezdtem telefonálni. Valéria nem vette fel, mások nem értek rá. Kb egy órát töltöttem a próbálkozásokkal és már éppen kezdtem feladni (elvégre dolgozni is kell valamikor :-) ) amikor Valéria visszahívott. És szerencsére rá is ért. Kb 30 percre volt szükségem arra, hogy odaérjek.
  • Megközelítés:

    A hely nem változott, továbbra is a Nagyvárad tér közelében található utcában, egy újabb építésű házban rendel. Metró, villamos kb öt perc távolságban. Napközben parkolóhely is akad 1-200 méteren belül. Igaz, fizetős. GPS is megtalálja a helyet.
  • Helyszín:

    Tiszta, a célnak megfelelően berendezett amerikai konyhás-nappalis lakás. Nagy fürdőszoba, hatalmas, kényelmes ágy a nappaliban. A ruhákat az asztal melletti székekre lehet lepakolni. A fürdőben bőven van tusfürdő választék. Zuhanyozni a kádban lehet a zuhanyfüggöny takarásában. A mosdónál fogkefe, fogkrém, szájvíz, kispohár is található.
  • Hirdető külseje:

    Valériáról rengeteg kép van fent a hirdetésében, köztük arcképesek is. Igaz mostanában nem került fel újabb, de nem változott azóta. Kedves, jó alakú, pici hölgy, formás lábakkal és popóval. Mellei kézbeillők és remekül markolhatók. Általában valamilyen elegánsan szexis ruhában fogad. Szép az arca, kedves a mosolya. Ezúttal egy lenge rövidnadrágban és laza ujjatlan pólóban fogadott.
  • Action:

    Érkezésemkor felcsörgettem a kaputelefonon. Beengedett, felmentem a megfelelő emeletre. Ott már nyílt is az ajtó. Kedvesem az ajtó mögött elrejtőzve várt. Puszikkal, és a szokásos mélyre hajolós, fenékpucsítással fogadott. Ezzel mindjárt az is megmutatta, hogy a nadrágocska alatt semmi nincs. Ha már elém került, meg is simogattam azt a formás popót. Cipő le, beljebb vonultunk a szobába. Csók, simogatás, közben gyorsan megszabadítottam a pólótól. Markolásztam, csókolgattam a melleit, közben ügyes kezei elkezdték kibontani a nadrágomat. Gyorsan kibújtam a ruháimból, ő is megszabadult a felesleges nadrágocskától és elvonultunk a fürdőbe. Ő pakolászott, míg én zuhanyoztam. Mikor elkészültem gyors törölközés, szájöblítés és a kedves után indultam a szobába.
    A szoba közepén kezdtük a csókolózást. Kezeim felderítették a testét. Markolásztam a formás popót, másik ezemmel a melleit markoltam, a bimbókat izgattam. Elbotorkáltunk az ágyig. Leült és felderítő útra indult a már meredező főnök környékén. Kezeivel simogatta a golyókat, nyelve játékosan pöckölgette a makkot. Következő lépésben végigcsókolta a teljes hosszát le, majd vissza. Mikor odaért a végéhez rábukott a szájával. Először csak a fejjel játszott, lágyan simítva ajkaival, majd egyszer csak elnyelte, szinte tövig. Egy pillanatig lent tartotta, utána visszatért a felsőbb régiókhoz. Hosszú percekig játszottuk ezt, Kezemmel időnként rásegíttem a fejére. Mikor már nagyon izgatott voltam javasoltam a pózcserét.
    Elfektettem az ágyon, mellébújtam, csókolóztunk, közben kezeim a testét fedezték fel. Mellbimbóinak morzsolgatása úgy tűnt nem hagyják hidegen. Lábait terpeszbe tette, hogy kezeimmel ott is hozzáférjek. Újabb váltással betérdeltem a combjai közé. Lábait a combjaimra támasztottam és fölé hasaltam. A főnök a szeméremdombján feküdt. Csók közben mozgatta a csípőjét, amivel egyre jobban felizgatott. Néha feltérdeltem, folytattam a mellei izgatását. Eközben ő, ujjait benyálazva a makkomat simogatta. Összeszorítottam a combjait és a lábujjait kezdtem szopogatni. Ez a formáció rendszeresen előjön a találkozásaink alkalmával. Engem is izgat, és úgy tűnik neki is bejön.
    Hosszasan folytattuk ezt a tevékenységet. Amikor úgy gondoltam, hogy már ideje továbblépni, a szájától kezdve végigcsókoltam a testét és hason fekve fejemet a combjai közé furakodtam. Jó, annyira nem kellett furakodni, a combok kitárva fogadták a nyelvemet. Óvatos csókokkal kezdtem, közben nyelvem a csiklót nyalogatta. Kezeimmel markoltam a melleket és figyeltem a reakcióit. Mosolygott, időnként lehunyta a szemeit, és egyre mélyebbeket sóhajtott. Már nem csak a csiklót nyaltam, hanem a teljes területet, csiklótól a popónyílásig. Ideje volt bevetni az ujjaimat is. Először a punciban tűnt el egy, majd kettő belőlünk, majd az egyik átvándorolt a popóba. Kedvesem besegített, csípőjét mozgatva tolta a puncit a nyelvemre, és egyben mozgott az ujjaimon. Szemeit egyre ritkábban nyitotta ki, sóhajai mélyültek. keze átvándorolt a mellére és ő kezdte el markolni, morzsolgatni.
    Hosszan játszottunk így. Kivettem az ujjaimat, számmal a csiklót szívogattam, miközben a nyelvem pergett rajta. Hasa megfeszült, csípője megemelkedett és hevesen mozgott. Egyszer csak a combjai a fejemre szorultak, majd teljesen elernyedt. Vártam egy percig. Időnként apró csókokat adtam a csiklóra, minden alkalommal apró összerándulás volt a válasz. Mikor úgy tűnt teljesen ellazult, visszafeküdtem mellé és megcsókoltam. Pihent még egy kicsit, majd elindult felderítő útra. Valahogy elakadt a főnöknél és újra kezdte a játszadozást a szájával. Hihetetlen módon be tudja venni, egészen mélyre, ami nagyon gyorsan eléri nálam a hatását. Pár perc után pihenőt kértem. Huncutul mosolygott, de elengedte a rudat. Persze nem bírt magával és a nyelvével időnként odanyalt egyet-egyet. Javasoltam, hogy lépjünk tovább. Gumi fel és nyeregbe pattant. Először óvatosan mozgott, sok csókkal, időnként a számba adta melleit. Lassú, de mély mozgás volt. Talán még jól meg is szorította, de úgy éreztem, hogy ez már visszafordíthatatlan. Gyorsítottam a csípőm mozgásán, ő is belelendült és rövidesen hatalmasat élveztem. Percekig tartott míg lehiggadtam. Ekkor ő lemászott rólam, segített a gumi eltávolításában és a tisztálkodásban, majd mellém hevert az ágyra.
    Eleinte csak pihegtünk, majd beszélgettünk az élet dolgairól. Szeretek Valériával beszélgetni. Már jó ideje ismerjük egymást, sokat tudunk a másikról, sok mindent meg tudunk beszélni.
    Telt az idő, ideje volt indulnom. Gyors zuhany, öltözködés, csokor az asztalra és indultam.
  • Elszámolás:

    Minden a legnagyobb rendben. A csokor mérete teljesen ok. Extraként a popó van, de ritkán élek vele. Valahogy sosem sikerül annyira kitartanom, hogy oda is eljussak :-)
  • Összkép:

    Valéria régi kedvenc. Imádom a testét, imádom a kedvességét, az odaadását. Mindig nagy élmény az együttlét vele. Most már vagy két hónapja nem voltam nála, így aztán különösen jó volt vele lenni. Szívesen hazavinném :-)
Happy Massage