Ki volt írva az oldalára, hogy most hívható, és tényleg.
Megközelítés:
Autóval mentem a Nyugati pályaudvar közelébe, kicsit távolabb álltam meg, de lett volna parkoló az utcában is. Fizetős.
Helyszín:
Régi bérház, felújított lakás. Higiénia rendben. A szoba szép nagy, az ágy is. Kettesben voltunk, senki más nem volt a lakásban.
Hirdető külseje:
Élőben szebb, nem fogsz csalódni, sudár fiatal lány, a kora megfelel a kiírásnak. Jó nő.
Masszázs:
Nem masszázsért mentem, ezt kihagytuk. A beszámoló beküldéséhez ide több karakter kell, szóval nem történt ilyen, nem tudom, hogy szakszerű lenne-e, elérné-e a célját és hogy hogyan esne.
Kényeztetés:
Nóri egy bikiniszerű dominás cuccban fogadott, ez végig rajta maradt. Kicsit lehet közben simogatni a kezét, lábát , mást nem tehetsz.
Fürdés után lazán odabilincselt az ágyhoz, és bekötötte a szemem. Csókolgatta a fülemet, nyakamat, melleimet. Szeret harapgálni, nyom nélkül tette ahogy kértem. Kicsit fájt, jó érzés volt. Szemkötő lekerült, szolid húgycső tágító pedig előkerült és szépen belém nyomta, mozgatta. Eléggé felizgatott. Aztán kesztyűt húzott, és jött a prosztata masszázs. Úgy csinálta ahogy kértem. A dildó következett, szépen felcsatolta magára és előbb szemből majd hátulról dugott meg. Lingam masszázs, majd kérésemre összenyalta az arcom, nyakam, beleköpött a számba. Élvezettel nyeltem. A végén a kezei közt lett végem.
Elszámolás:
Ahogy megbeszéltük, korrekt. A franciát nem kértem, ez egyébként nincs benne az alapárban.
Összkép:
Eredetileg egy órára mentem, menet közben lett 1,5 óra. Nagyon jó volt vele. Értelmes lány, jó vele beszélgetni. Csinos, kedves, szép arcú. Még mindig a hatása alatt vagyok.