Köszönöm szépen kedves 🥰
Nagyon jól éreztem magam legutóbb is veled mint mindég ❤️
Köszönöm a csodás randit élmény volt imádtam 😍 sok ilyent szeretnék még majd 😚
Sok csók imádlak 😘
Egyeztetés:
A szokásos VTR egyeztetést választottam. Reggel derült ki hogy a fővárosban lesz dolgom, ezért korán foglaltam időpontot, amit nemsokára visszaitgazolt.
Kiderült, hogy a forgalom kisebb, ezért kicsit előbb is tudtam volna kezdeni, amire korábba már volt is példa, de most maradtunk a lefoglalt időpontnál.
Megközelítés:
Mivel belváros, inkább tömegközlekedtem, mert parkolni halál a környéken. Odatalálni, mivel pontos címet ad egyszerű. Így pedig hogy már jártam nála, főleg az. A busz ott áll meg a bejáratnál, a metró kb 5 perc séta, szóval teljesen vállalható.
Helyszín:
A szokásos rend fogadott. A cipő az előszobában maradt, a tetthelyen egy fotelba pakoltam a kabátot és a többi ruhát. Innen nyílik a fürdő, ide már egy szál törölközőben libbentem. Ott is tisztaság van, a fürdést pedig kádban lehet abszolválni. Tusfürdőből van választék, viszont a járólap csúszik, de szerencsére erre mindíg figyelmeztet is Marcsi. A szobában a megszokott kihúzott kanapé, ami tökéletesen alkalmas arra, amiért ilyen helyre megy az ember.
Hirdető külseje:
Marcsi a képeknek megfelel, éppen hosszabb szőke korszakában látogattam meg. Nekem az előző hajviselet jobban bejött, és valszeg neki is, mert már válott. Egyébként más nem változott. Mosti is simára borotváltan, illatosan várt. Alakja továbbra is tökéletes számomra, formás és méretes cicik, sima, bársonyos, mégis feszes bőr, illatos zegzugok... A magasség különbség függőlegesen továbbra is markáns, de vízszintben már nem okoz problémát :-))) Az öltözködésről sokat nem írnék, mivel hamar lekerült az a kis ruci, amiben fogadott.
Action:
Miután bajutottam, gyorsan célba vettem a fürdőt a közben kapott törölkőzővel. Reggel révén sokat nem időztem, siettem Marcsihoz, aki szokása szerint az ágyon ülve várt. Ahogy kijöttem felállt, és csókcsatába kezdtünk. Már érkezésemkor úgy pakoltam a fotelba, hogy maradjon hely, mert azt terveztem, hogy ott ülve fogom kényeztetni. Így is lett, kértem, hogy helyezkedjen el a fotelban, én pedig a szőnyegre térdelve kezdtem bebarangolni illatos testét. A csókból hamar cicipuszi, majd egyre lejjebb haladva hatalmas nyalakodás lett. Azért kihasználtam a kitárulkozó lehetőséget, ahogy a fotelban ülvel, lábaival a kapfákon felkínálta gyönyörű punciját. Nyaltam, faltam, ujjaztam, hajtogattam... Sikerült jól felhúznia, úgyhogy mire az ágyra kerültünk, már feszítettem mint a cövek. Azért ő is kezelésbe vett, bár inkább a sikosítás, mint a vigyázba állítás miatt. Mikor úgy éreztem, hogy eleget játszott a hangszeren, kértem, hogy öltöztessen fel, majd szemből missziben cserkésztem be. Mivel féltem, hogy agyonnyomom szegényt, fordultunk, és hátulról folytattuk. Ő az ágyon térdelt, és pedig mögötte állava ügyködtem. Aztán megint eszembe jutott a fotel, úgyhogy áthelyeztük oda a műveletet. A karfákon térdelt, így magasabb pozicióba került a punci, én pedig most már más szögből tudtam behatolni, ami ismét újfajta örömet okozott. Közben hátulról a kezemmel a cicikhez is jól hozzáfértem, amik kellemesen ringatóztak, miközben ütemesem mocorogtam Marcsiban.
Mikor éreztem, hogy jön a vég, kértem, hogy a szájával fejezze be, amit nagyon szeretek. A speciális nyelvtechnika juttatott először a csúcsra. az utódok pedig a szájában és kicsit az arcán, landoltak. Ettől olyan pornósan maszatos lett. hagyott lenyugodni, majd megtörölgette az arcát és utána szaladt el lemosni a maradék ragacsot.
Én is megtörölgettem és leöblítettem magam és egy kis masszázst kértem. Ez is nagyon kellemes, bár én keményebben szeretem, de Marcsi termetéhez képest így is jól átgyúrt.
A második menetre is maradt még idő, de itt már semmi extra nem volt, szájjal lehelt életet belém, majd gumit adott és a kanapén félig oldalt, félig hátulról a gumiba, lőttem a maradék muníciót, ami már inkább csak meleg levegő volt, mert elsőre alaposan kiürült a tár. Megint hagyott teljesen lenyugodni, megtörölgetett, én pedig kértem még egy gyors zuhanyt.
Nem szeretek visszaélni a lányok idejével, úgyhogy kapkodva szaladtam a fürdőbe. Az időt már így is túlléptük, mégsem sürgetett, sőt még ő nyugtatott, hogy ráérek. Ez azért ritka...
Elszámolás:
A végén adtam át a kerek összeget. amiből most nem volt akció, úgyhogy az előző, ünnepi dicounthoz képest magasabb volt, de így is elégedett voltam, mivel a szolgáltatás átalag feletti, a tiszteletdíj pedig a fővárosi átalagnak, vagy inkább az alattinak mondható. Extra igazából a popó lett volna, de most nem éltem vele, amúgyis írja, hogy a kisebb méretet szereti, szóval nem eröltettem, egyébként pedig számomra fullos a szolgáltatás.
Összkép:
Nálam továbbra is a legjobbak között van Marcsi, csak sajnos ritkán jutok el hozzá. A napokban pár nap szünetet tartott, kétségbe is estem, hogy eltűnik, de szerencsére visszatért. Azért jó lesz elmenteni a számát, nehogy kiessek a pixisből, és ne érjem el a szokásos VTR-en.