Itt láttam a hirdetését. Két hete már beszéltünk, akkor nem volt időpontja. Telefonon hívtam, most is elsőre sikerült beszélni vele, most volt akkorra időpontja, ami nekem jó volt, három órán belül már ott is voltam.
Megközelítés:
Sokfelől meg lehet közelíteni pl. egy busz három percnyire rak le, szerintem parkolni is lehet, de nem nagyon néztem, gondolom fizetős. Nekem egy kicsit kellett meredeken felfelé gyalogolni, ráadásul gyorsan, mert majdnem elkéstem, ami eléggé kifullasztott. A cím ki van írva, könnyű megtalálni. Hívtam a ház elől, kaptam a csengőt, és hogy merre kell menni, nincs messze a lakás a kaputól.
Helyszín:
Kis előszoba a cipőnek, balra fürdő, előrefelé kis konyha, még tovább menve tágas masszázsszoba. Kanapé és szobainas a ruháknak, masszázsasztal lyukkal a fejnek, félhomály. A fürdőben háromféle tusfürdő, egyféle szájvíz műanyagpoharakkal, még dezodor is van, bár én nem használtam, csak otthon (előtte, a sajátomat, nem Szilviáét vittem haza). Van még zuhany függönnyel, amit be lehet állítani (gondolom), hogy a felső nagy rózsából jöjjön a víz, de én nem próbáltam. Szilvia figyelmeztetett, hogy le ne forrázzam magam és nem is tettem. A törölköző nagy, fehér és jó, azt hiszem két különbözőt vittem a két zuhanyzáshoz. A kilépő száraz. Szerintem egyedül dolgozik a lakásban.
Hirdető külseje:
Szép arca van, aminek nagyon örültem. A haja fel volt kötve talán már az elején is, de a masszázs közben biztosan. Azt hiszem egy pánt nélküli fekete body-ban fogadott, ez is jól állt neki. Egy fehér gyöngyökből álló nyaklánc és egy fekete tanga végig rajta volt, nekem tetszett. Nagyon szép, sima, puha bőre van, tetoválást nem láttam. Amikor szemből masszírozott, néha kivettem a fejem a lyukból, de hogy ne legyen kényelmetlen a hason fekvés, gyorsan vissza is raktam, annyira tetszett a tanga-fenék-has-combok kombináció. A lábujjai szépen ki vannak lakkozva. A cicik közepes méretűek és nagyon formásak, szépek. Nekem minden tetszett Szilvián. A kiírt kor szerintem valós és tagadhatna belőle.
Masszázs:
A kb. 20 méteres hegymászástól úgy kifáradtam, hogy a levegőt kapkodva értem Szilvia ajtajához, kezet sem fogtam vele, mert előbb meg akartam mosni. A cipőt az előszobában tettem le, utána Szilvia bevezetett a szobába, kedvesen vízzel kínált, amit elfogadtam, de egy bókot sem kapott tőlem (pedig nem lett volna nehéz dolgom), annyira siettem a fürdőszobába, hogy megnyugodjak és megtisztálkodjak. Onnan visszaérve már csak a tanga és a nyaklánc volt rajta, kérdezte, hogy nem fázok-e, nincs-e melegem (nem, nincs). A masszázsasztalra feküdtem, megtörölgette a hátamat és egy törölközőt terített az alsó felemre, hogy ne fázzak, amíg a hátamat masszírozza. Kérdezte, hogy milyen masszázst szeretnék, és, hogy van-e masszírozhatatlan rész rajtam, de egyiket sem tudtam, mondtam, hogy majd szólok, ha nagyon fáj.
Nekem nagyon szakszerűnek tűnt a masszázs, bár nem vagyok szakértő, csak abból gondolom, hogy nagyon erősen csinálta mégsem fájt, inkább néha bizsergető érzés volt. A lábfejemtől a nyakamig és az ujjaimig mindent átgyúrt hát-nyak-derék-kar-kéz-ujjak-lábfej-lábszár-comb sorrendben. Olyan alapos volt, hogy féltem, hogy másra nem is lesz idő. A comboknál néha véletlen hozzáért a közöttük lévő részhez, és nemsoká szólt, hogy fordulhatok.
Egy pár szót váltottunk közben, pl. szerinte 5 évet letagadhatnék, amire mondtam, hogy ő akár többet is.
Kényeztetés:
Én egy az asztalról félig oldalra lelógó testhelyzetet vettem fel, mire Szilvia középre irányított. Mondta, hogy nyugodtan tegyem rá a kezem, és kérdésemre azt is megengedte, hogy mozgassam (a kezem). Tapintásra is nagyon kellemesek az érintett testrészei. Ő a keményedő testrészem környékét simogatta, masszírozta, és azt magát azt hiszem csak másra irányuló mozdulatok melléktermékeként, szinte csak véletlenül érintette. Így annyira kemény lettem, hogy az nekem még Szilvia szépségét, tapintását beleszámolva is meglepő volt. Ezután még cicijével is masszírozta azt a környéket, majd rám hajolt és a mellbimbómat, mellkasomat puszilgatva, hátranyúlva, ekkor már ténylegesen húzogatva a kiálló részemet juttatott el a tűzijátékig. Közben és utána még sokáig a mellkasomon maradt, simogatott, hagyta, hogy simogassam, nagyon jó volt. Végül jó alaposan letörölgetett. Előbb ő ment el egy percre a fürdőbe, utána mehettem én is.
Elszámolás:
Öltözés után raktam raktam volna diszkréten a polcra. Elég sok szálból tevődött össze, ezen kívül elég sötét is volt, és előtte nem volt időm rendezni a pénztárcámat (mert épp hogy odaértem időre), ezért elég sokat bénáztam, utána még oda is térdeltem a polchoz átszámolni, nehogy kevesebb legyen, tehát nem volt nagyon diszkrét. Nem hiszem, hogy vannak extrák.
Összkép:
A masszázs nagyon jól esett. Szilviának már a látványától, megérintésétől is gyorsan hadrendbe álltam volna, ehhez hozzávéve a környéki, véletlen-érintéses lingamját egy nagyszerű randit kapunk.