Köszönöm szépen kedves a randit és a beszámolót is 😍❤️❤️
Nagyon Nagyon jól éreztem magam most is boldog vagyok, hogy te is ❤️
Remélem találkozunk még csodás lenne sok sok csók 😍😍
Egyeztetés:
Itt a weblapon cseteltünk, illetve egyszer korábban már voltam is Nála. Még emlékezett rám, jó értelemben :)
A konkrét időpont egyeztetés VTR-ban történt.
Megközelítés:
Kocsi, abszolút belváros, parkolni nehéz, még hétvégén is, de szerencsém volt és gyorsan sikerült. A bejutás is faramuci, mert két ajtó is van. Az elsőn átsuhantam, mert nyitva volt. a második előtt felhívtam és kaputelefonoztam. A VTR-ban kapott cím egyébként abszolut pontos.
Helyszín:
Célnak kiválóan megfelel. Tágas szoba vagy nappali, abból külön fürdőszoba nyílik a vendégnek. Világítás, fény kiváló (kameráztam is). Az egyetlen apró negatívum, hogy a fürdőszoba köve vizesen rendkívül csúszós. Egy csúszásgátló kilépő legalább jó lenne. Van kilépő, de szerintem az is csúszós. Így olyan óvatosan mozogtam a kövön, mint egy lopakodó elefánt.
Hirdető külseje:
Teljesen a képeknek megfelelő. És az elmúlt hónapokban csak még szebb lett :) A rövidebb haj, az orr piercing nekem bejött. A friss képein lévő ruciban fogadott, ami szerintem nagyon szexi. Nem 10 pontos külső (bocsánat Marcsi), de nekem legalább 9 és a hozzáállás, viselkedés, kedvesség bőven kárpótól mindenért. :)
Action:
Csókkal üdvözöltük egymást. Majd először beállítottam a kamerát. Big Brother show fog következni:) Zuhanyzás után Ő az ágyon ülve várt rivaldafényben, mosolyogva. Elé térdeltem, megcsókoltam és végig puszilgattam a testét. Először a felsőjétől szabadítottuk meg. Majd az alsó is lekerült. A szabaddá tett vonzó testtájakat természetesen szintén végig puszitam, nyaltam. Ő következett és franciázott, kitartóan, lelkesen, sokáig, jól, fáradhatatlanul :) Kérésemre a popómat is ingerelte kicsit. Majd megujjaztam a punciját, egy majd két ujjal. Hihetetlenül szűk tini puncija van. Egy ujjacskámat a popsijába is bevezettem finoman. Ez már hason fekve történt Nála. Nagyon vágyom a szűk a popójába :) de sajnos a méretem miatt azt velem nem vállalja. Talán majd egyszer, igaz Marcsi? (Finoman, gyengéden, sokáig tágítva.) Így gumi húzás után missziben kezdtem dugni punciba. Kitartóan döfködtem, miközben a cicijeit is szívtam, nyaltam és csókolóztunk. Helycsere következett. Én feküdtem alulra. Lovagolt rajtam, változó ritmusban, többször vissza kellett fognom, nehogy idő előtt elmenjek. Megbeszéltük, hogy a szájába fog történni a dolog. Így mikor közeledett a vég, lerántottam a gumit, letérdeltettem a kamera elé, és kitátott szájába, nyelvére, arcára lőttem. A cucc egy része az arcáról lefolyt és végig csorgott a testén. A szájába kerültet mosolyogva lenyelte. Sőt! Finom volt felkiáltással rám nézett kacéran :) Kértem, hogy ezt a kamerába fordulva is ismételje meg, mert annyira szexi volt. :)
Mindketten elmentünk tisztálkodni. Majd egymás mellett heverészve beszélgettünk. Erő gyűjtés után kértem, foglalkozzon velem. Készségesen kezdett szopizni újra. Sikerült keményre varázsolnia, de abban már nem bíztam, hogy ilyen rövid pihenés után újra fenn tudom tartani végig az erekciót egy újabb dugásra. Így inkább kézzel, szájjal, látvánnyal elégíttettem ki magam. A kamerát kézben tartva, az általa szélesen széthúzott rózsaszín belsőjű punci látványában gyönyörködve lett másodjára végem.
Elszámolás:
A leírtak szerinti extrákat vállalja. Kár, hogy popót nem tudom vele kipróbálni, de a leírása korrekt, mert jelzi hogy méretfüggő a dolog.