Action:
Felérve a lakáshoz, nyílt az ajtó. Marcsi már várt, és puszik kíséretében üdvözölt, abban az ennivaló, lenge piros kis hálóruci, és bugyi kíséretében, ami a képeken is látható. A cipőt levéve, beljebb kísért a szeánszunk menedékébe. Az újbóli viszontlátás miatt kicsit beszélgettünk, egymással az előző találkozás óta történtekről. Elmeséltem, hogy a velem zajló események miatt most kicsit kivagyok, ami miatt is, Marcsi kedvesen igyekezett megnyugtatni, és biztosítani, hogy nyugodjak meg, jól fogom érezni magam. A kibontakozó csevej közepette, utána innivalóval kínált, és megmutatta a kezeit dicsérő berendezett új lakást, és a szépen felszerelt fürdőszobát. Sajnálatomra, most a közös zuhanyzás elmaradt. A mostani, kádas kialakítás elmondása szerint nem alkalmas, eme szokásos oly kellemes tevékenységhez. Egyelőre most ez nem is lesz sajnos. Említettem mennyire jó, és erotikus volt ez, régen vele, amit nagyon szerettem. Így most egyedül, gyorsan megtisztálkodtam, míg szexi házigazdám a szobában várt. Visszatértemkor, átkarolt, és szelíd csábos mosolyával az ágy előtt kezdtünk el csókolózni. A szenvedélyes, lágy barátnős, érzéki csókja még mindig finom, amit nagyon várok minden alkalommal. A kezem közben elkalandozott a tökéletes melleihez, miközben Marcsi a már tettre kész férfiasságom kezdte el simogatni. Marcsi lassan, érzékien elkezdte levenni előttem a szexi fehérneműt, és én leülve a bőr kanapéágyra, ő elém térdelt, és nekikezdett az ő egyedi barátnős franciájának. Lassan, a nyelvét pörgetve a makkon, finoman technikásan, tette mindezt. Egy idő múlva megkértem, folytassuk így az ágyon. Az ötlet neki is tetszett, és én lefeküdve, ő felém helyezkedett és így folytatta a kényeztetésemet. Kapva az alkalmon, videóval is megörökítettem ezt a csodás pillanatot. Ebben a pózban ő is jobban hozzáfért férfiasságomhoz, és nekem is jobb rálátásom lett, szexi kis istennőmre, miközben a szájával kényeztetett. Szépen lassan végig nyalta falloszom, néha kis nyál folyatva rá. Olykor csak a makkot nyalogatva, nyelvét pörgette. Néha kicsit, ami neki is még nem volt kellemetlen, mélyebbre engedve nem kis méretem, franciázott, teljes érzéki beleéléssel. Közben én simogattam, markoltam, mellét, simogattam testét, ott, ahol csak értem. Kedvesen úgy helyezkedett, hogy mindent elérjek, jó hozzáférésem legyen, és jól láthassak mindent. Érezve most fog elérni a nirvána, ha így folytatja, szóltam neki, lassan a fellegekben leszek, boldogan hümmögve, akkor, ő itt most mindent megtesz, és fokozatosan gyorsított, miközben még közelebb jött hadd cirógassam közben mellét. Nem is kellet sokat várni, és hatalmasat robbantam a szájába, amiből semmit nem láttam viszont, mindent magáévá tett. Nem csak, hogy megvárta, míg lenyugszom, de nagyon finoman lassan még folytatta is kicsit szájával a kényeztetést. Mosolygott rám, látta, elégedettségem, mondta rögtön jön, siet, elment szájat öblíteni, hogy mielőbb visszajöhessen hozzám. Visszatérve, mellém feküdt, és átölelve, szóltam, most én jövők, hogy őt kényeztessem. Megkértem feküdjön hanyatt, és érzéki csókokat váltva nyakától végig puszilgattam testét. Mellénél jó sokáig elidőzve, cirógattam, a bimbókat nyalogattam, egyik kezemmel sokáig simogattam, fogtam, közben másik kezemmel haladtam lefele az kelyhecskéje felé. Kívülről végig simítottam, majd egyik újaimmal kezdtem volna izgatni, de mondta, jobban szereti, ha inkább nyelvvel van kényeztetve, ezért így folytattam. Finom kis szentélyét, lassan kezdtem el nyalni, izgatni vele. Kérvén, simogassa mellét közben, eleget téve kérésemnek, folytattam kényeztetését. Gyorsítva nyelvemmel, keresve, hogy kellemes neki, és viszonozni tudjam, amit nekem tett, jó ideig folytattam kedvesem kényeztetését. Bár jelezte, mondta, nagyon jól csinálom, de még egy kicsit hadd kényeztessen újra ő engem. Tudatosult bennem most nem jártam sikerrel, mellé bújtam. Marcsi féloldalasan mellém feküdt, hogy a melle, kellő közelségben legyen hozzám, kezével gyorsan megtalálta újra a velem egykorút, amit finoman elkezdett simogatni. Simogatás után újra édes kis szájában találtam magam. Kértem, hogy segítsen újra tettre kész állapotba legyek, és folytassuk az oly csodás lovaglós pozitúrában. Jelezte, hogy mindkettőnk sajnálatára már csak kicsit lehetünk egymáséi, mert az időn lassan a végéhez közeleg, ennek ellenére, felsegítette a rám kicsit kicsinek bizonyuló védőfelszerelést, és felém helyezkedett a lovagló pozitúrába. Tettre készségem még nem volt az igazi, de Marcsi igyekezett a legtöbbet kihozni ebből is. Szépen lassan finom csípő mozgással, olykor felém hajolva, hol lassabb, hol gyorsabb tempót diktálva vágtázott, közben láthattam, gyönyörű melle ringatózását. Az ütemes mozgás közben kicsit szét is csúszott a kanapéágy. Ezt kedvesem gyorsan megigazítva, visszajött mellém. Folytatva röviden egy kicsit a kedvencemet, mikor én vagyok felette misszionárius pózban. Lábával átfogva, kezével átkarolva, húzott magába, míg én diktáltam az ütemet csókokat váltva, miközben mellét markolva, élvezem a vele töltött még megmaradt perceket. Bár istennőm mindent megtett még egyszer sikerüljön nekem, de sajnos az idő tényleg a végéhez közeledett, és éreztem most a második nem fog összejönni, ezért csókot váltva, megbeszélve majd következőleg pótoljuk, ami most kimaradt. Tisztálkodást követően, fájó búcsút vettem istennőmtől, a gyors viszontlátás reményében.