Jázmin régóta a kedvencek között volt és most úgy döntöttem, hogy megpróbálók egy randit összehozni vele.
Telefonon kerestem a megadott időpontban és fel is vette néhány csörgés után. Sajnos aznap nem tudott már fogadni így abban maradtunk, hogy később keresem újra.
Mivel csak aznapi időpontra lehet egyeztetni ezért reggel rögtön hívtam a megbeszéltek szerint. Elsőre nem értem el, de diszkréten visszacsörgetett. Újra hívtam és letárgyaltuk a részleteket.
Telefonba mindent pontosan elmondott és megkaptam a címet is.
Megközelítés:
A jól ismert tömb a XI. kerületben. Sokan számoltak be rossz tapasztalatokról az itt rendelő lányokkal kapcsolatban. Én vagy szerencsésebb vagyok vagy körültekintöbben választok, de kb. 6 különböző címen voltam már itt és sosem ért csalódás.
A házszám, lépcsőház könnyen megtalálható én az utca végén lévő Reál parkolójában álltam meg.
A ház közelében szerintem csak nagy szerencsével található üres parkolóhely. Kb. 300 métert kell csak gyalogolni az általam ajánlott parkolóból.
Tömegközlekedés kíváló néhány perc sétával a cím elérhető.
Bejutás kaputelefonnal és lift repít a megadott emeletre.
Helyszín:
Lakás egyszerűen berendezve, de tisztaság és rend fogad mindenhol. Jázmin nem egyedül van a lakásban, de én nem találkoztak senkivel, ügyesen logisztikáztak a lányok.
A fürdő zuhanykabinos és meglehetősen tágas. Tusfürdő, szájviz, dezodor van, bár tusfürdőböl nem ártana még néhány talán.
Száraz tiszta törülközőt kaptam a tussoláshoz.
A szobában heverő és egy szék a ruháknak. Az ágy egy kicsit nyikorgott de nem vészes.
Hirdető külseje:
Jázmin most váltott hajszínt nekem ez adta meg a végső lökést, hogy randevút kérjek tőle. Mit ne mondjak remekül áll neki a vörös. :)
A képek kissé csalókák,de előnyükre mert Jázmin fogyott szerintem. :)
Szexi fehérneműben fogadott ami már sokat sejtetett a rám váró örömökröl.
Cickói nagyon frankók és természetesek.
Ajtónyitás után két puszival üdvözöltük egymást.
Action:
Megérkezésem után beinvitált a baszobába ahol levetköztem és közben néhány szót váltotunk. Kaptam egy száraz türcsit és elkisért a fürdőig. Visszajövetelem után ledobta a textilt és szemem csak úgy falta a gyönyörű fital testének a látványát. Megbeszéltük a koregráfiát amit aztán persze nem tartotunk be... :D
Elhelyezkedtünk az ágyon és kezeim kalandozni kezdtek és igyekeztem formás testének minden szegletét felderíteni. Puszikat váltotunk és hamar megtaláltam hol csiklandós a kedvesem.
Miután kiélvezkedtem magam délre vettem az irányt és nyelvemmel valamint ujjaim segítségével igyekeztem kedvére tenni. Csiklója az izgatás hatására egyre jobban megkeményedet hüvelye pedig lüktetve szorította előbb egy, majd kisvártatva két ujjamat. Sóhajai és testbeszéde alapján Jázminak nem volt ellenére a ténykedéseim.
Pihegve simogata a fejem és javasolta a helycserét. Nem kellett sokat gyözködni és poziciót váltotunk.
Franciája kellemesen baratnős az elején, majd ahogy megkeményedtem egyre eősebb szívóhatást fejtett ki valamint a tempón is fokozott. Egy pillanatig megfordult a fejembe, hogy legyen így vége, de alapvetően egy órába csak egy lővés fér bele nekem ezért gumit kértem és missziben támadtam.
Sajnos eddigre már nagyon felajzott állapotba kerültem így itt is lett végem kisvártatva.
Segített letisztogatni az ezredest, majd hozzámbújt és csacsogva simogatni kezdet és kérdezte, hogy megmasszírozon-e a második menet előtt.
Igent mondtam és kaptam egy kellemesen erős masszázst.
Mivel nem éreztem magamban elég erőt a második körre ezért a masszázst elnyújtottuk és megbeszéltük a világ nagy dolgait. :)
Idönk végéhez közeledve vettem egy gyors zuhanyt és illendően elköszönve távoztam.
Elszámolás:
A telefonba bemondott összeget érkezésemkor adtam át egy kis meglepetéssel együtt. Szó sem esett a továbbiakban róla.
Extrát nem vettem igénybe, így azok mérétékéről nem tudok nyilatkozni.
Hajszálnyival a régi átlag alatti a csokor így igencsak barátinak mondható egy órányi önfeledt szórakozásért.
Összkép:
Volt bennem egy kis félsz a kettőnk korából adódóan, de Jázmin nagyon közvetlen és barátságos volt végig. Egy pillanatig sem éreztem rajta, hogy bárminemű problémája lett volna a két évtzednyi különbség miatt. Biztos, hogy visszamegyek még hozzá. Maximálisan ajánlani tudom őt.