Köszönöm kedves ❤️
Örülök, hogy megismertelek ❤️ sok csók
Egyeztetés:
Kapcsolatfelvétel, könnyen, főleg ennyi találkozás után, sokszor VTR-en, üzenetben, de én telefonon is meg szoktam erősíteni, így is legalább hallva a bájos hangját. Sokszor megyek Marcsihoz, és természetéből adódóan, kedvességének hála, mindig lelkesen szeretettel fogad. Mostanában a nagyobb vendégköre miatt, kevesebb ideje miatt, a találkozás nehézkesebb, de mindig találunk egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot.
Megközelítés:
A legutóbbi alkalom óta, új helyszínre költözött, amit megbeszéltünk találkozás előtt, de szerencsére nem annyira messze a régitől. Megközelítés könnyen, főleg, hogy telefonban, üzenetben nagyon segítőkész itt is. A lakás a Ferenciek Tere megállónál nem messze található, ahogy a térkép is jelzi. Tömegközlekedéssel, a környéken több busz megáll, ami nem messze van az épülettől. Autóval a parkolási lehetőség korlátozott, egy kis szerencsével lehet a környéken kifogni szabad helyet. Parkólóóra az egyik kis közeli utcában van elhelyezve.
Helyszín:
A helyszín egy régi építésű, de gyönyörűen felújított bérház. Marcsit hívva megkaptam az instrukciókat, a bejutáshoz szükséges kódot és segítőkészen navigálta az odajutásom. A lakhelye épület felsőbb emeletén található, ezért liftet használatát vettem igénybe. Nem véletlen hiszen az istennők, mint tudni illik a fellegekben laknak. A liftet, még egy kis lépcsőzés kísérte, és megérkeztem Marcsihoz, aki kijött elém, és már ott üdvözlő csókkal és nagy öleléssel fogadott. A lakásban nem túl nagy, de rend tisztaság fogadott mindenhol, látszott rajta az igényesség. A konyhán túl, a kis szobában szeánszunk kényelméért, egy heverő volt, ami elég alacsony, és kissé mozog, de mivel Kedvesemre koncentráltam ezért csak ő érdekelt. A pakolást megkönnyítendő, egy üvegasztal volt megtalálható a szobában az ajtónál. A meleg idő és a fülledt erotikus hangulat miatt egy ventilátor volt az ágy mellet. Fürdőszoba szintén tiszta rendezett, minden szükségessel felszerelve. A mosdónál a tükör alatt szájvíz, poharak. Kis zuhanyzó, sokfajta tusfürdővel. Friss száraz törölközőt, tusolás előtt, kedvesemtől kaptam. Semmiből nem volt hiány, de a lakás fénypontjaként akkor is tündérkém volt a legfőbb, legszebb, ami miatt minden varázslatos volt!
Hirdető külseje:
Marcsi, maga a megtestesült tökély, egy földre szállt angyal! Külsejéről csak legnagyobb elismeréssel lehet beszélni. A képeken ő van, bájossága egyszerűen megkérdőjelezhetetlen, tökéletes, de élőben még sokkal gyönyörűbb, a fotók nem is tudják visszaadni a valóságot, holott tényleg Ő szerepel rajtuk. Igazi modell alkatú karcsú, szépség. A bőre hamvas, simogatóan bársonyos. Illata, mindig vadító, csábító érzéki. Meseszép, mérhetetlenül gyönyörű arca, vonásai káprázatosak! Tekintete, szemeinek ragyogása, benne rejtőző huncutsága oly bájosak, rabul ejtőek, hogy sosem bírok betelni velük! Ahogy rám tekint, azokkal a bűbájos szemeivel, mindig megbabonáz, elvarázsol. Kacér mosolyú játékos édes ajkai, mindig csókra hívogatnak. Ahogy a képeken, haja fekete, ápolt, selymes illatos. Kemény, lenyűgözően csodás, feszes mellei szemet gyönyörködtető és szédületes látványt nyújtanak! Feneke formás, és szép kerek. Egyedülállóan vonzó és megkapó jelenség.
Action:
Az ajtón beérve ismét csókot váltottunk, miközben érdeklődött hogylétem felől. Éltető csókja, újfent nagyszerű volt felélénkített, amit meg is említettem, amit megköszönt. Miközben kedvesen megkínált egy frissítő pohár vízzel, bekisért a szobába.
Az újbóli találkozás végett, jókedvűen csevegtünk, miközben megmutatta az új lakást. Eközben a szenvedélytől fűtve, az erotikának áldozva, megbeszéltük elmehetnénk közösen zuhanyozni. Ezt követően gyorsan megszabadulva ruháimtól, láthattam, ahogy édesem izgatóan előttem vetkőzik, ezzel elém tárva szexi testét és csodaszép búja bájait. Kaptam egy friss száraz törölközőt és elindultunk a zuhanyzóba. Beérve beállítva a víz optimális hőmérsékletet, elkezdtük egymás feltérképezését.
Ő egyik kezével a zuhanyrózsát tartotta, másik kezével engem simogatott izgatott, férfiasságomhoz érve, megállapítva, hogy nagyon is tettre kész vagyok. amin aranyosan el is mosolyodott.
Szenvedélyes csókját itt is élvezhettem miközben én fenekét, mellét simogattam, markoltam. Jót elidőztünk itt, de megállapítottuk megtisztítva egymást, ideje bemenni a szobába.
Visszatérve, a heverőn eldőlve, csevegtünk még kicsit miközben egymást simogattuk. Megkértem Kedvesem, szeretném megörökíteni az eseményeket, fénykép, illetve videó formájában, amit mint máskor is, a videózás most sem volt ellenére.
A heverőn gondoltam, én kezdek neki édes kis szentélyének kényeztetéséhez, de tündérkém mondta, most ő az, aki szeretne örömöt okozni nekem elsőként. Így párnát adva fejem alá, lefeküdtem, átadva magam a tökéletes látványnak és az isteni franciás élvezeteknek. Franciája nagyon érzéki, nyelvjátéka valami elképesztő, egyedülálló és felülmúlhatatlan, technikás, amit még jobban fokoz szenvedélyessége.
Olyasmit, hogy mélytorok, vagy vadabb dolgokat nem nála kell keresni, mert nem véletlenül nincs az adatlapján, sem nem is vállal. Viszont nála valahogy ilyesmire semmi szükség, mert ahogy ő tud örömet okozni az páratlan.
A rég viszontlátás okán, hevességem és az ő egyedülállóan tökéletes franciás tudása végett, most nem bírtam túl sokáig, illetve kicsit, a gyönyör, amit Istennőm franciájával okozott, oly csodás volt, olyan mesés, az így nyújtott öröm hamar beteljesedett, és jött el számomra a nirvána. Nem kapkodva, hagyva, csodás ajkai között, kedvesem, mindent magáévá tett, eltüntetett, semmit nem láttam viszont. Marcsival egyetemben kimentem én is a fürdőszobába egy kis beszélgetés közben.
Kis tisztálgatás után visszatérve a szobába, mondtam most rajtam a sor, és én szeretném kényeztetni. Megkértem partnernőm, helyezze magát kényelembe dőljön hátra, és engedje el magát. Kérésemnek eleget téve, még pár csókot lopva, nyakától kezdve végig pusziltam testét. Kicsit elidőztem, megálltam a hihetetlenül formás, kívánatos, mellénél, amit kézzel simogatva, nyalogatva, csókolgatva izgattam. Idő után dél felé haladva, elém tárult a fenséges kelyhecskéje.
Elsőként kezemmel finoman simítottam, azt nyelvelvemmel kezdtem el izgatni. Lassú nyelvjátékkal kezdve, egyik ujjam rásegítésével, izgattam. Közben fel-felnézve partneremre, megfigyelve reakcióit. Mondta szereti, és jól, ahogy csinálom eme tevékenységem. Visszatérve, nyelvjátékomhoz, figyelve Kedvesem minden rezdülését. Idő után mosolyogva szólt, inkább ő is szeretne ismét rosszalkodni, folytatva az egyedülálló franciás tudását, hogy mielőbb újra harcra kész legyen a nemesebbik énem. Bár kitartó tevékenységem most nem hozott eredményt, örültem, legalább kedvére való volt. Újbóli fantasztikus, lelkes, szenvedélyes franciájának köszönhetően, sikerült felhelyezni a védőfelszerelést, de most valamilyen oknál fogva sajnos nem tudtam teljesen harcra kész lenni. Marcsi tudva mit szeretek legjobban, felém helyezkedett, és így kezdett neki egy lassú kis lovaglásnak. A tekintete, ahogy rám nézett valami elképesztő, erotikus magával ragadó volt. Miközben gyönyörű-szép mellét foghattam, simogathattam, popsijával egyetemben. Néha magamra húzva, én diktáltam az, ütemesebb tempót. Hogy más pózokat is megnézzünk, megkértem, hogy hátulról próbáljuk meg, amit készségesen teljesített. A fekhely elé állva, kiderült ehhez a heverő túl alacsony, így ezt az ágyon is megnézhetnénk, de ekkora most kezdtem kifáradni, így inkább úgy döntöttünk, hogy ő feküdjön hanyatt, és úgy folytassuk. Ebben a pózban már jobban hozzá tudtam férni tündéremhez, amit ő is jobban kedvelt. Lassan, ütemesen, mozgások között egyik kezemmel tartottam magam, másikkal kezemmel a mellét izgattam. Közel hajolva csókoltam miközben egyre gyorsabb tempót diktálva mozogtam miközben ő kezével simogatott. Bár szenvedélyességem nem hagyott alább, de második kör így nem akart összejönni. Ledőlve megfordulva, kezébe véve az irányítást, még franciázott kicsit, épp oly hévvel, mint az elején. Ám időnk lejártához közeledve, beláttuk, hogy ma már sajnos nem fér bele több, csókot adott, és mellém bújt picit, megpihentünk. Tisztálkodás után még pár szót váltottunk, ezután ölelkezve, csókok mellet az újbóli viszontlátás reményében, fájó szívvel elköszöntem Istennőmtől.
Elszámolás:
Abszolút megérte most is, mint mindig! Én az elején szoktam rendezni, mindig a kért összeget, így az egyetlen extra nála a popó, de ahogy adatlapján szerepel, méretfüggő, így ezt, nem tudtam átélni vele, de Istennőm sok más finomsággal kárpótolt emiatt. Általában egy, vagy több órát szoktam egyeztetni, így is kevés Marcsival, ami a fenti rózsaszállak fényben igencsak baráti, viszont a vele töltött felejthetetlen idő pótolhatatlan.
Összkép:
Kiváltva belőlem a teljesség érzését, a legnagyobb mértékig, mindig maradéktalanul, nagyszerűen érzem magam Marcsival. Csókja igazi romantikus, teljes mértékig barátnős, valami elképesztően finom, ami szenvedélyességének köszönhetően, nagy átéléssel kapok mindig. A franciás kényeztetése egyedülálló, lassú érzéki és szenvedélyes. Marcsival valahányszor tudunk találkozni, minden pillanat, örömteli, és varázslatos a vele töltött idő. Aki vad és kemény dolgokat keres az inkább másfelé nézelődjön! Arra kérek mindenkit, hogy vigyázzon rá, mert egy kivételesen aranyos, kedves és rendkívül gyönyörű szép lány, igazi Istennő!
Kivételes teremtés, én amióta csak megismertem eljutottam hozzá, amikor csak tudok ismét meglátogatom, ahogy továbbiakban is, amikor csak tehetem tudok menni!