• Beküldte:
  • Marcsi reagálása

    Persze, hogy emlékszem rád, nem lehet elfelejteni téged 😍❤️
    Köszönöm szépen neked, hogy újra eljőttél hozzám! Boldog vagyok! Sok sok csók és amint tudol gyere újra 😍

  • Egyeztetés:

    Első látogatásom óta folyamatos kapcsolatban vagyunk, leginkább üzenetben kommunikálunk. Visszavágytam Hozzá csak a lehetőséget kerestem. Eljött az alkalom vtr.-en időpontot javasloltam, melyet 5 percen belül el is fogadott. Pontos címet küldött vtr en. Telefonon megköszöntem és megbeszéltük a bejutás részleteit.
  • Megközelítés:

    Még az év elején voltam Nála a Ferenciek terén lévő ingatlanban. Azóta rendelt más kerületben is, de visszatért. A cím pontos, könnyen megtalálható. A lift és a lakás közötti szakasz kicsit bonyolult lenne a vándornak, de segít a Drága.
  • Helyszín:

    Rendben lévő kis lakás, ami a célnak megfelel. Fürdőben tusoló. Nappaliban kényelmes fekhely a kihagyhatatlan párnákkal. Ventillátor segített hűteni a levegőt. Tusfürdő több féle. Szájvíz és poharak kikészítve. Friss törölközőt kaptam.
  • Hirdető külseje:

    Több friss fotó látható a hirdetésben. Azt kapjuk amit ott látunk. Vagyis az Ő esetében is igaz, hogy a valóság még a fotóknál is jobb. Fiatal pici csajszi, nagyon huncut tekintettel és mosollyal. Csókos szájú, fürge kis nyelvecskével. Bőre hamvas, cicik formásak ennivalóak. A punci picike, de húsos, kellemesen szűk. Nyalogatásra kinyílik, jól reagál, szépen nedvesedik.
  • Action:

    A liftből kilépve nagy mosollyal várt és 2 puszival. Követtem a lakásig. Bent ismét 2 puszi és ölelés. Kedvesen mondta, hogy örül nekem és már nagyon várt. Cipőt levettem, bementünk a nappaliban lévő ágy melletti székekhez, ahol lepakoltam. Marcsi lekapta a ruháját és a bugyit s cicitartót egy szempillantás alatt. El akart kisérni a fürdőszobába. Rákérdeztem, hogy közös fürcsi lehet-e, mire mosolyogva igent mondott. Beléptünk a tusolóba. A víz beállítása után bekentük magunkat tusfürdővel. Ezután csókba kezdtünk, amit olyan kellemesen, mély átéléssel művel, amiből megállapítható, hogy valóban élvezi és szivesen végzi. Szóval igazi csókot kaptam. Közben a vízsugarat irányítgattam magunkra lemosva a tusfürdőt. Ölelgettem törékeny testét, simogattam formás cicijeit, fenekét. Nem elég, hogy egyedi technikát alkalmazva lágyan táncoltatja nyelvecskéjét, még abba sem akarta hagyni. Én sem akartam abbahagyni csak az ágyon kívántam folytatni. Törölközés után az ágy előtt folytattuk a csókot kissé vizesen. Lassan hanyatt fektettem és óvatosan Rajta fekve csókolóztunk tovább. Nagy nehezen elszakadtam csókos szájától és nyakán szánkázva a szép, formás, kemény cicikhez érkeztem. Játszottam velük, izgattam a szépséges kis bimbócskákat. Marcsi kéjes és egyben huncut tekintete arra sarkallt, hogy folytassam. Hasán lehaladtam a punciig. Frissen borotvált, kis puncit találtam. Kicsi, de olyan húsos, falni való. Nem tudtam betelni vele. Imádtam ahogy tele volt a szám. A Drága kezdte felvenni a ritmust. Igyekeztem mind az előbújó csiklót, mind a húsos ajkakat és a punci bejáratot is ingerelni. Nyalogattam, finoman újjaztam a popót is. Látszott, hogy nagyon élvezi, de nem igen jutott a csúcsra. Azt mondta mostmár Ő következik. Hanyatt döntött, adott párnát a mozizáshoz és elkezdte a Marcsis franciát. Rám nézett azzal a kéjes tekintetével, marokra fogta a cerkát és annyit mondott:" Ezt nagyon imádom!" Kis kezével tartotta, bekapta a kupakot, vákumot képezve pörgette csöpp nyelvét. Aztán lassan lehaladt a tövéig, majd a golyókig fürge nyelvével. Felváltva bekapta a golyókat, majd indult vissza a kupakhoz. Ezt talán kétszer megismételte, de le kellett állítsam hiszen még terveim voltak. Mondtam is, hogy első alkalommal kimaradt a popó, amit be szeretnék pótolni. Rákérdeztem mi a véleménye. Újra rámarkolt, meglóbálta és nagy természetességgel annyit mondott "szerintem menni fog". Kértem a 69 et, amit azonnal meg is kaptam. Itt érezhető volt a magasság különbség, de némi nyak nyújtogatással áthidaltam. Korábban csak a kupakot vette be csöpp szájába itt viszont éreztem, hogy lejebb engedte. Nagyon kellemes volt, de ezt is le kellett álítanom. Gumit húzott a Kedves, hanyatt fektettem és a kupakot a puncihoz illesztettem. Szép lassan becsusszantam. Csókba kezdtünk ismét, miközben lassan járattam a cerkát a szűk punciban. Egy idő után kiszálltam, de csak azért, hogy párnát tegyek Marcsi kis feneke alá. Ezután folytattuk szemből csókolózva. Lassan gyorsítottam és egyre mélyebbre merültem. Partneremen látszott, hogy nagyon élvezi akárcsak én. Eztán mindkét tenyeremet a félgömbjei alá csúsztattam és így Belé kapaszkodva még mélyebbre jutottam a szűk punciban. Annyira magával ragadott az érzés és a Csajszi kéjes reakciója, hogy kihúztam hiszen még nem akartam elmenni. Viszont éreztem, hogy nem lehet már tartani, így visszatettem, begyorsítottam és csók közben végem is lett. Marcsiban lenyugodtam, kihúztam, gumi eltávolítás, takarítás következett.
    A popsiig most sem jutottam el úgy elvarázsolt az Édes.
    Keveset még beszélgettünk Marcsival. Kellemes partner abban is. Imádtam hallgatni Őt. Közben üdítőztünk, majd öltözés, ajándék és kb. háromszor búcsúztunk el míg az ajtót kinyitotta. Kedvesen mondta, hogy visszavár. Persze alkalom adtán megyek is!
  • Elszámolás:

    A bővebb infó szerinti az elszámolás.
  • Összkép:

    Elsőre is elvarázsolt Marcsi azért tértem vissza Hozzá. Valóban emlékezett rám és várt is. Így kicsit közvetlenebbnek, odaadóbbnak, barátnősebbnek éreztem. Édes volt ahogy csicsergett szex közben. Többször kaptam dicséretet Tőle ami igazán őszinte volt.

    Ismét kellemes együttlétben részesített Marcsi a nagy korkülönbség ellenére. Imádtam a csókjait, a hamvas testét, a kéjes mosolyát és hogy nem csak testben volt velem. Fiatalított is rajtam nem keveset.
    Köszönöm Te Drága!
Happy Massage