Köszönöm kedves ❤️ Nagyon szerencsés vagyok, hogy újra meglátogatál 🤩 nem tudok betelni veled remélem hamarosan újra találkozunk nem győzöm hangsúlyozni, hogy kevés ennyi belőled 🤩 Gyere hamar, csókollak!
Egyeztetés:
Vtr en lönnyű elérni. Így volt ez most is.
Megközelítés:
Bkk ból lehet választani nem egynem kettő eszköz jár a környéken. Parkolni, mivel hétvége volt a házelőtt tudtam.
Helyszín:
Ahogy már írtam, kis lakás de tiszta rendezett. Tisztálkodáshoz minden adott.
Hirdető külseje:
Kérésemre meglepetés sexy ruhában várt. Jól választott, jól állt neki, amitől nekem is.
Action:
Az ilyenkor szokásos rutin, majd vissza a szobába, és kezdődött a csókcsata és a simogatás. Hamarosan a kis sexy ruha is lekerült róla, ami alatt még egy kis bugyitis viselt. De egy kis simogatással azt is levettük, majd elfoglaltuk az ágyat, és Marcsi szépen elkezdett franciázni. Eszembe jutott hogy az ágy elég puha, süppedős így megbeszéltem Marcsival hogy a kanapén fojtatjuk. Leültem tehát a kanapéra Marcsi pedig szemből rám ült. Ez nagyon tetszett mert az ülő testhelyzet miatt mindene könnyen elérhető volt és a csókcsata is könnyen kivitelezhető. Markoltam a fenekét, akemény melleit, imádtam az egészet. Aztán váltottunk kutyusra mert szeretem a popsiját látni hátulról, fe ehhez a kanapé túl alacsonynak bizonyult. Áttértü k az ágyra ahol ugyanígy kutyus pózban folytattuk immáron a megfelelő magasságban. Viszont ahogyelnéztem a kis popsiját ahogy a farkam jár ki be benne arra gondoltam, hogy kérek egy kis síkosítót és előkészítem a terepet valami másnak. Az ágy mellett kis éjjeli szekrény, abban nedves törlő, óvszer, és amit most kerestem, sikosító. Egy kicsitnyomtam az ujjbegyemre majd finoman elkezdtem mekenni vele a popsi bejáratát. Először csak kívülről aztán egy ujjamat óvatosan be csúsztattam. Nagyon izgató a látvány, olyannyira hogy tettem egy kis síkosítót a farkamra is és szépen lassan bevezettem a popójába. Hát mit ne mondjak,az egymásik dimenzió nekem. Eszetlen látvány és nagyon nehéz abba hagyni, legalábbis nekem nehezemre esik. E miatt vagy10 15 percig maradtunk így, majd megkértem hogy kicsit franciázzon. Ő az ágyon fekve én mellette állok, így kezdtük a franciás dolgokat. Eszembe jutott, hogy legutóbb kipróbáltuk a fej lelógatós franciát és azonnal fel is vetettem, hogy forduljunk ebbe a pózba. Fél perc múlva már a szájában is voltam ismét, előttem pedig Marcsi teste várva hogy mindenét megdolgozzam kicsit. Markoltam a melleit miközben a tempót diktáltam és néha ráhajoltam a puncira hogy belekóstolhassak. Viszonylag sokáig mentek így a dolgok de tudtam hogy nem annyira kellemes neki ez a póz. Szóval váltottunk
, de továbbra is franciázás volt a téma mert szetettem volna a szájában elmenni. Jó darabig dolgozott rajtam de talán a fáradtság vagyvalami miatt, de nem alakulta dolog. Megkértemhogy az ágy szélén feküdjön hanyatt és majd én befejezem a szájába manuálisan. Nahyon izgató volt ez a felállás én nemsoká tele lett velem a szája. Kicsit még letisztogatott a szájával majd én ismagaat a zuhany alatt. Majd búcsú és ki az utcára.
Elszámolás:
Az egész lány extra de a fotózás is az.
Összkép:
Nagyon jó az egymásra hangolódás, nem most voltam utoljára az biztos.