Köszönöm kedves❤️🥰
Igaz az idő tényleg rövid volt de így is fantasztikusan éreztem magam és nagyon boldoggá tesz , hogy te is 😊😊😘😘
Nagyon várlak vissza csók 😘
Egyeztetés:
Itt az oldalon egyeztettem le vele az időpontot, majd telefonon azért megerősítettem mivel szerettem volna hallani a hangját.
Megközelítés:
Mivel a belvárosban van nem könnyű a parkolás mindenképpen bele kell kalkulálni egy kis sétát, én hétvégén voltam nála, de ilyenkor meg a rakpart van lezárva és ezért nehéz a közlekedés. Szerencsém volt az Irányi utcában találtam egy helyet. A régi párizsi udvarnál van a bejárat, még a 80-as 90-es évekből a kis átjáró ismerős volt.
Helyszín:
Lakás elég nagy, szokásos belvárosi lakás, egyedül volt, tiszta volt minden. Nagy francia ágy, van hely bőven rajta.
Hirdető külseje:
Képek teljesen visszaadják, ahogyan kinéz. Magassarkuban fogadott és fehérnemű.
Action:
Az ágy mellett fedeztük fel egymást állva. Csókokkal kezdték. Találkoztam már jobban csókolózó csajjal is szóval az inkább közepes. Nagyon pozitív hogy a teste kemény. Mint valami sportoló. Kemény mellek, kemény fenék. Szóval nagyon bejött hogy nem löttyedt. Teste szuper , imádom ha sportos. Franciája nagyon jó, nem használja a kezét. Végig néz a szemedbe, még az akció közepette is és mosolyog. Punci nagyon szűk, még az ujjamat is körbeölelte. Mikor betettem neki éreztem hogy körbevesz. Misszonárius és hátulról azok a legjobbak nála, a lovaglás közepes. Szájában lett végem, le is nyelte, nem finnyáskodott. Utána még egy kis simi. Nem volt sok időm, fél órára engem nem használtam ki az extra 15 percet. kb.25 perc alatt le is rendezett.
Elszámolás:
Még a régi árakon dolgozik, és nem szállt el mint egyes hirdetők az oldalon aki azt hiszik, hogy UK-ben hajtanak és úgy állítják be az áraikat. (Na persze nem a Lutonos hajtósakra gondoltam) Teljesen korrekt árakon dolgozik és még fél órára is jár a 15 perces kedvezmény ha az oldalon jelentkezel be. Szóval teljesen korrekt, most jártam nála először és nem kérte előre az ajándékot. Azt gondolom hogy a bizalom manapság már nagyon ritka és ezért is kiemelkedő a szolgáltatása.
Összkép:
Én igazi gyöngyszemnek tartom összességében. Igaz max 25 percet voltam, de nagyon jó érzésekkel távoztam. Jól indult a napom, és rányomta a bélyegét is ez a kellemes időtöltés. Biztosan megyek még hozzá. Remélem még sokáig elérhető lesz számomra és azok számára is akik tudnak bánni az ilyen nőkkel. Sok vele egykorú csaj példa vehetne hogyan kell a vendéggel bánni. Hétvégén megint megyek szerintem.