• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Csütörtökön délelőtt kiderült, hogy a napi programom módosult. A váratlanul felszabaduló időmet kellemesen szerettem volna eltölteni. Már korábban is szemeztem a leányzó képeivel, s mivel a lehetőségek tárháza folyamatosan bővült, dél felé telefont ragadtam. Villogott a zöld jelzés, s pár csengetés után fogadta hívásomat. Tájékoztatott a programok lehetőségeiről, majd kérésemre az extrákat is ismertette. Egy két óra múlva esedékes időpontot kértem, amit le is fixáltunk. Végül még rákérdezett a koromra, amire válaszoltam, s megkérdeztem, hogy ez gondot okoz-e? Azt mondta, nem probléma. Mondjuk nem vagyok már fiatal, de lehet, hogy a hangom megelőzött.
  • Megközelítés:

    Az új stadionunktól nem messze lévő méretes lakótömb egyik lépcsőháza volt a cél. Főútvonalak találkoznak nem messze, így a BKK megoldott. Én általában autóval közlekedek, most is így tettem. A parkolás most ugyan ingyenes, de szerencse kérdése, milyen messze találni helyet. Nekem sikerült az első mellékutca elején letenni a járművet.
  • Helyszín:

    A fotók alapján ismerősnek tűnt a lakás, jó volt a meglátásom. Jó karban lévő viszonylag új épület. A lakás minden része tiszta és rendezett. A belépő után tágas amerikai konyha nappali kombó, spanyolfallal elválasztva. Innen nyílnak a szobák és a fürdő is. A szobában alacsonyabb franciaágy, mellette a falon tükör, és megfelelő hangulatos világítás. Szobainas, vagy (és) szék a ruháknak, nem ez kötötte le figyelmemet. Talán még egy masszázságy is volt a fal mellett, majd legközelebb ellenőrzöm. A fürdőben kádas zuhany függönnyel, és minden higiéniai felszerelés, ami a kellő felkészüléshez szükséges. Óriási fehér puha törölközőt kaptam, a kád elé száraz fehér kilépő volt készítve.
  • Hirdető külseje:

    A képei valósan mutatják, fiatalos, formás testét. Így csak az arca lehet kellemes meglepetés. Kedves, mosolygó arc, szép szemek. Jól illik hozzá festett vöröses haja, ami az érdemi résznél össze volt fogva. Fehér finom tapintású a bőre, a formás eredeti cicik hetykén hívogatnak. A piros bimbók gyorsan kiemelkednek a foglalkozáskor. Formás popsija látványa hátsó megközelítéskor igen izgatóan hatnak, zárt puncija kívánatos. Kicsit távolságtartónak tűnt nekem, de ezt talán a kor és a szimpátia is befolyásolhatja. Egy tarka fehérnemű szettben fogadott, ami nem sokáig takarta bájait.
  • Action:

    Talán nem ide tartozik, de az ajándék virág szándékomat bebuktam, mivel a virágosok nem üzemelnek, így kis gyümölccsel készültem.

    A lakásba lépve bemutatkozás, puszi, ajándék átadása, majd cipő le, és irány a szoba. A virágszálakat rendeztem, ruháimtól megszabadultam, majd a kezembe adott törölközővel kikísért a fürdőbe. Felkészülten indultam otthonról, de a számomra egyértelmű alvázmosást és szájápolást hamar letudtam. Partnerem az ajtó előtt várt, immár szabadon lévő kebleit csodálhattam, amíg visszamentünk a szobába. Ő még visszament a fürdőt ellenőrizni, ahonnan hamar visszatért. Én addig kortyoltam a kért, s már előkészített frissítőből.

    Állva kezdtük az ismerkedést. Magamhoz öleltem, s száját nyakát puszilgattam, közben testét végig simogattam. Hamarosan bimbói keményedését, s alsó tagom keményedését éreztem. Rákérdeztem egy igazi csókra, amit meg is próbáltam. Nyitott ajkait és nyelve hegyét nyalogattam egy ideig. Mivel reakció és viszonzás nem volt, sajnos el kellett engednem a dolgot. Így a cicikkel ismerkedtem inkább, akik jól fogadták közeledésemet.
    Javasoltam, folytassuk az ágyon a felfedezést.

    Timi az ágy szélére ült, s megszabadult a tangától, majd hanyatt feküdt. Én mellé, majd fölé helyezkedtem. A cicik további nyalogatása után, még egy kísérletet tettem a csók irányában, de a fejét elfordította, így végleg feladtam. Még egy kicsit izgattam a merev bimbiket, majd rövid úton a combjai közé helyezkedtem. Nyelvemet határozott de finom mozdulattal juttattam a domb alatti résbe. Fel le siklatva azt, kerestem az érzékeny pontot. Rá lelve óvatosan kezdtem munkálkodni, erre talán kissé szélesebbre tárta combjait kedvesem. Közben szemei lecsukva, fejét kicsit oldalra fordította. Én tovább próbálkoztam, ekkor kebleit kezdte markolászni. Egy idő után kicsit megemelte csípőjét, s hasizma megfeszült. Próbáltam kelyhét is megízlelni, de ez sem váltott ki reakciót. További munkásságom sem hozott kitörő eredményt, talán még egy hasizom feszülésig jutottunk. Egyszer csak felült. Én megkérdeztem, talán durva voltam? Megnyugtatott, hogy nem, ez után helycsere következett.

    A félkemény sorstársamat ajkai közé vette, s szemembe nézve kezdte felkészítésemet. Váltakozó mélységben ápolgatott forró ajkaival, közben nyelve folyamatosan szorgoskodott. Ez nagyon tetszett nekem, így hamarosan emberessé vált a szerszám. A folyamatos szemkontaktus és az érzés arra késztetett, hogy szünetet kérjek. Ez időben a golyszikat birizgálta ujjaival, s nézte a hatást. Mi után visszaadtam a játékszerét, folytatta a jól bevált technikát. Nyelvmunkája és ajkai szorítása gyorsan a vég felé vittek volna, így kértem, 69-ben folytassuk. Kérésemet teljesítve már érezhettem végre a punci nedvesedését, amíg Ő szorgoskodott a rudamon. Nagyon kellemesen éreztem magam, de egy idő után kértem a védelmet. Szerettem volna belülről is érezni nőiességét.

    A póz egyeztetés után, ajkaival még keményített a szerszámon, majd a védelem felhelyezése után még egyszer ellenőrzött. Missziben próbálkoztunk, de sajna nekem ez nem ideális. Azért bejutottam szűk rejtekébe, de nem sokáig voltam legény. Védelem eltávolítva, majd elhevertem az ágyon. Kedvesem a combom közé helyezkedett, s ajkai és nyelve csodás játékával hamar harckészültségbe helyezett. Kértem Őt, próbáljuk kutyusban. Az új vv applikálása után elém helyezkedve kínálta a vágyott puncit. Ujjbegyemet benyálazva lokalizáltam a célterületet, majd lassan csusszantam a szorosan ölelő kelyhébe. Na ez volt az igazi nekem! Az előttem gömbölyödő popsi, és a tükörben látható ringó keblek látványa, és a szűk punci érzése keményen tartotta az immár elégedett harcost. Nem vadulva, de váltakozó tempóval és elég mélyen üzekedtem kedvesemmel. Kérdés után ujjbegyemmel a popsival is ismerkedhettem, ez is nagyon izgató volt számomra. Jó ideig élvezkedtem, de visszajelzést nem nagyon tapasztaltam. Én igen jól éreztem magam és partneremet, de egy idő után franciás befejezést kértem.

    Az ágy mellé álltam, vv le, s Timi ajkaival elindította a végjátékot. Most kicsit határozottabban vette kezelésbe a szerszámot, nem is kellett sokáig várni az eredményre. Kezemet a fejére térve simogattam, s kértem, most ne hagyja abba kényeztetésemet. Az első nagy lövés után leállt, s kezemhez nyúlt. Talán azt hitte, a fejét akarom húzni, de nem így volt. Én mozogtam még egy kicsit ajkai között, majd finoman lecsatlakozott rólam. Kérésemnek megfelelően a virgoncok a pociba kerültek. Nagyon jól esett gondoskodása.

    Kis törlés után az ágya heveredtünk, s beszélgettünk. Majd eljött az idő, s újra látogattam a fürdőt. Öltözés közben még dumcsiztunk. aztán búcsú az ajtóban puszival. A száját most is elfordította, nem én lehetek a vágyi tárgya.
  • Elszámolás:

    A megbeszélt összeget +1 extrával megtoldva az elején helyeztem a kis asztalra kérésére. Első találkozásnál ez teljesen ok. Az extrával is átlagosnak mondható. A rózsaszálak végig az asztalkán maradtak, még távozásomkor is ott voltak.
  • Összkép:

    Összességében jól éreztem magam a fiatalságával. A csók nekem nagyon hiányzott, de ne legyünk telhetetlenek. Ahogy beszélgettünk, úgy gondolom, van még felfedezni valóm, valamikor megpróbálom.
Happy Massage