Örülök, hogy találkoztunk :)
Csodálatos egy órát töltöttünk együtt 😘🥰
Köszönöm szépen neked ❤️❤️
Egyeztetés:
Itt lettem figyelmes a hirdetésére. Kértem bővebb infót, majd rákérdezem még 1-2 dologra. Amikor mindennel tisztában voltam VTR-en is bejelentkeztem.
Megközelítés:
Kocsival mentem, nagy hiba volt. A környék fizetős, de most a Covid miatt ingyenes a parkolás, meg vasárnap amúgy is, tehát annak megfelelően nem is volt egy deka hely sem. A lakás a Ferenciek terénél található, én egészen az Erzsébet térig szenvedtem el magam, mire találtam egy helyet, amit azóta sem tudok, hogy legális parkoló volt-e, mindenesetre nem kaptam mikuláscsomagot és kerékbilincset se. Szóval ezek tükrében erősen javallott a BKV. Emiatt késtem is majdnem 10 percet, de chaten kommunikáltunk közben, nem volt belőle probléma.
Helyszín:
A lakás egy belvárosi körgangos házban található, felújított. Ebből kifolyólag nem volt vele semmi probléma. A fürdő csak ahhoz a szobához tartozott, ahol a tetthely is volt, így ha többen is lettek volna a lakásban (egyébként egyedül fogadott), sem futottam volna össze itt senkivel.
Hirdető külseje:
Itt sokat nem szeretnék írni, arcos képekkel hirdet, ennek teljesen meg is felelt.
Action:
Egy órára jöttem, így 2 menet fért bele. Miután lefürödtem, bementem a szobába ő is ledobta a ruháit, majd elkezdtünk csókolózni. Nem szájra puszik voltak, rendes nyelves csókok. Közben simogattam, ő is engem, majd keze letévedt a farkamhoz, verni kezdte. Ez csak addig tartott, amíg le nem váltotta a szájával. Hosszasan, változatosan franciázott, kéz nélkül, vagy ha használta is a kezét, azzal a golyókat simogatta. Ez érzéki francia, nem pornós egyáltalán, ezt talán érdemes kiemelni. Elég hosszasan csinálta, de nem szerettem volna csak ennyivel beérni, ezért megértem, hogy pattanjon nyeregbe. Jól lovagol, erre se lehet panasz, ez ugyan nem tartott sokáig, mert én még a popsiba is be akartam hatolni. Kis síkosítás után gond nélkül befogadott. Kutyában és egy kicsit misszionáriusban is csináltuk így. Vége felé közeledve az ágy széléhez álltam és úgy franciázott, majd a szájába lőttem mindent, amit nem láttam viszont utána.
Teljesen leszívott, így a második körre csak egy franciát kértem már. Ezt a ugyanúgy nagyon kellemesen művelte, mint korábban. Olyan szinten csak szájjal dolgozik, hogy amikor a végem felé közeledve megkértem, hogy verje is kicsit, akkor csak annyit mondott, hogy eddig azért nem csinálta, mert sokan nem szeretik. Egyébként én sem, de ott jól esett. Az utódok ismét pociban végezték. Ezután feltöltöztem, búcsút vettünk és mentem is dolgomra. Az első menet közben egyébként igénybe vettem a videózás lehetőséget, nem sok helyen engedik, ha igen akkor is úgy, hogy ne látszódjon arc vagy hasonló feltételek. Itt szó sem volt erről, így tudtam jó felvételeket készíteni.
Elszámolás:
Előre megbeszéltünk mindent, ez a helyszínen is annyi volt. Rákérdeztem az elején, hogy odaadjam-e, amire azt a választ kaptam, hogy elég lesz a végén. Az extrák közül a popót és a videózást vettem igénybe (ez az adatlapon egyébként alapnak van írva, de mikor beszéltünk egyértelmű volt extra, tehát nem a helyszínen derült ki). Az alap szolgáltatás az alap lenyeléssel egyébként bőven a mostani átlag alatt van, illetve kedvezményt kapunk VTR esetén, így bőven megéri.
Összkép:
Nem szokásom olyan hirdetőt meglátogatni, akinek nincsen beszámolója, de itt valamiért kivételt tettem, és nem bántam meg, de gondolom ez a fentiek tükrében egyértelmű.