• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Randi előtt pár órával, még aznap délután hívtam telefonon. Ő éppen nem ért rá, egy barátnője vette fel, vele egyeztettem le. nagyjából mindent elmondott nekem telefonban, a végső pontosítást majd Fannival kellett egyeztetnem. Szerencsére még befértem Fannihoz aznap estére.
  • Megközelítés:

    Kerület külső széle, újépítésű részen. Parkolás fizetős, de este már nem, a lépcsőház előtt van azonnal egy kis utca, ahol lehet parkolni, szerencsémre volt is néhány hely. Autóval közlekedem, könnyen odataláltam GPS alapján.
  • Helyszín:

    A lakásba belépvén a papucsot, mivel abban voltam a nyári hőség miatt, Fanni kérte, hogy vegyem le. Miután beinvitált, láttam, hogy egy viszonylag hosszú, kanyargós folyosón lehet eljutni különböző helyiségekbe. Több helyszín is van a lakásban, de kettő biztosan, mert a barátnője is itt dolgozik. Míg ott voltam, senki mással nem találkoztam. Mindenütt tisztaság, a fürdőben is, szájvíz, nagy tusfürdő választék, ahogy egy ilyen helyen illik.
  • Hirdető külseje:

    Fanni külseje úgy gondolom, a leírtaknak és képeknek is abszolút megfelel. Nem mértem le mérleggel és szabócentivel, de azt gondolom, stimmelnek a dolgok. Viszont ami külsőn sokat tud változtatni, vagy megjelenésen, az ugye az, hogy épp milyen ruhát vesz fel. Engem egy hasleszorítós bugyiban fogadott, melynek oka az volt, hogy épp Mikulás napot tartott, de azt mondta, ha szeretném, majd leveszi, teljesen korrekt volt ebben is. Nagyon tetszett a hosszú haja, bár az fel volt fogva, és megkért, hogy ne olajozzam össze, de nekem nagyon tetszett. Nagyon tetszett, hogy mindig mosolyog. Ez nagyon jól áll neki, ilyenkor szinte ragyog. Még este 8 után sem látszott rajta az aznapi fáradtság.
  • Masszázs:

    Egy frissítő masszázst kaptam, mely a napi stresszadag után kellemesen hat az emberre. Fanninak ügyes a keze, sajnos egy problémánk volt a masszázs alatt, hogy fájt a keze, így sajnos nem tudott a szokásos erővel dolgozni. Én ezt teljesen megértettem, hiszen már nekem is volt fizikai munkából adódóan legalább 2x ugyanaz a betegségem, így nem erőltettem. Egy igazi erős masszázs így kimaradt, de talán még lesz lehetőség, ha újra találkozunk. :) Mentésként, amikor még erről nem tudtam, és azt kértem, kicsit erősebben masszírozzon, akkor átváltott a könyökeire, mert ott kisebb felületen nagyobb erőt tudott kifejteni, hogy a kedvemben járjon. Ez nagyon jól esett és kedves volt tőle. Azt gondolom, elég sokat beszélgettünk közben, ő is, én is közvetlen típusúak vagyunk, így hamar megtaláltuk a közös témákat és az összhangot. Nagyon gyorsan repült az idő, a masszázst még be sem fejezte, de már elment több, mint egy óra, amit nem gondoltam volna, de jó társaságban repül az idő.
  • Kényeztetés:

    Másfél órára mentem, így tusolás után a tatamira invitált, hanyatt. Majd elővett egy hatalmas flakon olajat, és megkérdezte: Bekened a melleim? Vagy valami hasonlót, mert már át is villant azonnal az agyamon a NANÁ! gondolat, és ezzel egy időben már örömmel nyúlt is a kezem keblei felé. Miután mindketten annyira olajosak lettünk, mint egy autószerelő egy félresikerült váltóolaj csere után, Fanni csúszkába kezdett, ami nagyon jó volt. Felváltva, kézzel, szájjal, mellel kényeztetett. Abszolút nem sietett, kihasznált minden percet, nem az volt a célja, hogy minél hamarabb túllegyek rajta, hanem hogy tényleg élvezzem. A technikája szuper, többféleképpen játszik a kezével, a szájával, és megtalálja azt, ami mindenkinek a legjobb.
    A második felvonás a masszázs után következett, és megint térdig jártunk olajban. Sajnos az aznapi fáradtság, a stressz, és az előző kapitulációm időbeli közelsége együttesen hozzájárult ahhoz, hogy ne érjen el újra a vég, de végig nagyon élveztem, Fanni próbálta többféleképpen is elérni, hogy jó legyen. Le a kalappal, tényleg.
  • Elszámolás:

    Az idő lejárta közelében, az utolsó tusolásom után a szobában rendeztük, annyi volt, amennyit telefonon mondott a barátnője.
    Extrákról nem tudok nyilatkozni, nem kértem, nem is kérdeztem, és talán a mostani vírusos időszakban nem is feltétlenül kell erőltetni ezeket.
  • Összkép:

    Az idő beosztását rábíztam a megbeszélt program ütemezés szerint, amelyet azt gondolom, jobban nem lehetett volna kihasználni. Nem sietett semmivel, nem is siettetett, egyszerűen tökéletesnek éreztem. Gondolom Fanniék a Castrollal lehetnek szerződésben, mert szerintem ilyen olajhasználat mellett minimum napi 1 hordónyi fogy.
Happy Massage