Telefonon kerestem amit a recepciós hölgy hamar felvett és tájékoztatott a lehetőségekről és az árakról. Ezt követően le is foglaltam egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot.
Megközelítés:
Tömegközlekedtem, így a metrótól néhány perc séta. Buszmegálló is van a közelben de nem igazán néztem melyik busz közlekedik arra. Autóval gondolom szintén egyszerű lehet odanavigálni és parkolni is könnyű de fizetős. A környéket ismerem így nem okozott gondot odatalálni.
Helyszín:
Új építésű ház a Marina parton, nem kell bolyongani rögtön az elején megtalálható, sokadik emelet egyik lakása, a lift gyors s a bejárat rögtön a lift mellett található. A lakás igen jól berendezett szalon mivel több lány is dolgozik itt de nagyon diszkrét mert sem a bejutáskor sem a lakásban nem találkoztam mással csak a vendéglátómmal. A lakásban félhomály uralkodik és vöröses ledcsíkok segítik az eligazodást ha jól emlékszem. A fürdőben is a megszokott hangulatos halvány fény pislákolt, tusfürdőből nagy a választék és a törölköző is száraz. A szobában egy tatami vagy ahhoz hasonló anyag van mely friss lepedővel van leterítve, mellette több féle olaj, és mindenhol tükrök, de mindenhol még a plafonon is. Mindegy hova nézel maximális rálátás vendéglátódra. A rádióbol halk nem igazán masszázs zene szólt. Én már csak az illatgyertyát vagy valami párologtatót hiányoltam bár ha otthon várnának nem biztos hogy díjaznák az illatot.
Hirdető külseje:
Mivel egyik kedvencemet sem tudtam elérni így nekiálltam böngészni és megakadt a szemem Fanni képein, brazil popó nagy cicik, hú ezt most pont ki kellene próbálnom. A képek jók, a valóság nekem kicsit csalódást okozott talán úgy tűnik mintha lenne 1-2 kg felesleg a képekhez képest vagy jó volt a fotós de ezek a képek mindig csalókák, de lehet a vírus hatása, kevesebb vendég, kevesebb testmozgás de hátha visszanyeri ....Sajnos nem vagyok törzsvendég raggal így arcos képet nem láttam de jó lett volna lenne mihez hasonlítanom. Nekem nem jött be, aggódtam is összejön e a masszázson kívül más is.... Fanni igazán kedves ezzel ellensúlyozta kezdeti aggodalmamat melyet nem mondtam mert hát csak úriember vagyok, vagy mi...
Masszázs:
A zuhanyzóból visszaérve már csak egy bugyi volt rajta melyet le is vett miközben én hasra feküdtem. Beolajozta a vádlimat majd a combomat s nekiállt kezével s alkarjával egy nem túl kemény de kellemes masszázsnak. Kicsit csalódtam mert felvezethette volna a talpmasszázzsal az egészet, az úgy megadja a kezdő hangulatot. De sebaj. Kellemes volt jól esett. Majd bekente a hátamat is és ott folytatta a technikát, sajnálatomra elmaradtak azok a területek amik igazán be szoktak állni egy dolgos nap után, több figyelmet szentelhetett volna a derekamra, és a lapockáim közére is, a nyaki részt is megnyomkodta de csak olyan immel-ámmal. Nem vagyok egy órafigyelős de hát pont lehetett látn így hát lett volna még idő rá. Ezután beolajozta a melleit hasát fenekét (itt megjegyzem jóleső érzés lett volna ha mindezt én tehetem meg) majd elkezdte simogatni a hátsóm és a golyókat ami nem volt rossz gondoltam először a gáttal kezd de nekifogott a csúszkamasszázsnak. Hát nem tudom milyen lehet az igazi így ezt megítélni nem tudom, először a melleivel csúszkált a hátamon majd fenekét fejem irányába helyezve teljes testtel csúszkált rajtam ami látványnak nem volt rossz, s mikor farpofámat érintette puncija talán még örömöt is éreztem, de kissé borostás lehetett mert a hátamon néha azt éreztem hogy smirglivel dörzsölnek.
Kényeztetés:
Ezt követően vendéglátóm megkért forduljak meg és előre is kaptam egy kis olajat, melyet jól szétkent s folytatta a csúszkát, a cicik közt nagyon jó érzés volt, könnyen siklott. Régen kipróbálnám azt a fajta csúszkát mikor a hölgy a nunival és a popóval is érinti a velem egykorút, s volt pillanat mikor majdnem így is lett, mert volt hogy annyira felcsúszott rajtam hogy egy centi kellett volna egy csókhoz de lehet pofon lett volna a vége illetve annyira nem jött be az arca (bocsi). Majd a csúszkálás közben nekilátott a francia tudását bemutatni ami kellemes érzés volt, nem durva, pornós inkább olyan barátnős. Egy darabig a csúszkát és a franciát váltogatta, nem engedett hamar a csúcsra, ha nagyon belendültem a francia alatt kivette s csúszkált rajta a cicivel majd újra a szájában kötöttem ki. Aztán egyszer csak megkegyelmezett és a kezével rántott egy utolsót s a velem egykorú kilehelte lelkét... letörölgetett kaptam egy kis vizet s a tusoló felé vettem az irányt.
Elszámolás:
Előre rendeztem, mint szoktam. Van bővebb infó így meglepetés nem ér. Hogy van e extra nem tudom.
Összkép:
Összességében nem volt rossz de nem leszek törzsvendég. A masszázst elnagyoltnak éreztem, és az időt sem használtuk ki. Pedig utazásom alatt elképzeltem ahogy az a brazil popó milyen szépen fog kivégezni ahogy csúszik rajtam, menet közben gondoltam hasra fektetem és én masszírozom meg a fenekét, de hát néma gyereknek....