Action:
Érkezésemkor, már résnyire nyitott ajtó fogad, halkan kopogok, majd belépek. A szobából sietve jön elém kékségem. Karjaimba veti magát és hatalmas puszikkal köszönt. Kis beszélgetéssel húzom az időt, majd miután megtudjuk egymásról, hogy az eltelt időben mi is történt a másikkal, elhúzok fogat mosni. Eközben capuccinóval kínál, melyet elfogadva, el is készít nekünk. A dumcsit folytatva elfogyasztjuk azt, közben egyre csak keresi a fizikai kontaktust, lábacskájával ingerel, hergel. Nem is tudom türtőztetni magam felállva a bárszékről magamhoz húzom, s csókolom. Forró karjaiban tántorgunk el az ágyig és türelmetlenül kezdem el kicsomagolni. Blúz, kebelfixáló a sorrend, majd jön a hold-ups, melytől nagyon finoman szabadítom meg (pedig megígértem, hogy letépem róla), de sajnálom e szépséges darabot tönkre tenni. Majd bugyikájával befejezve teszem teljesen pucccérrá kedvesem. Puszik, csókok ajkaira, nyakára, kebleire, majd végig egész testén és közben kezem sem áll le. Siklik popsiján, combján le a talpáig. Nyelvem elkalandozik az ékszeréig, felhúzom, mint az órarugót, kéjesen nyögdécsel, sóhajtozik. Irány a fürdő.
Lassan, érzékien habozom be feszes bőrét, csókolom, puszilgatom ahol érem. Popsiját, puncikáját nyalom, egyik lábát felemelve enged könnyebb hozzáférést, közben egyértelmű jelét adja izgatottságának. Egyre gyorsabban kapkodja a levegőt, s fejemet két kezével húzza lüktető pillangójára. De még nem akarom megröptetni, így fordulunk. Nagyon hálás természet! Gyors lecsutakol, majd elém guggolva olyan érzéki franciában részesít, oly finoman szopikázik, nyalogatja férfiasságom, köpködi, vagy engedi le torkára éppen, hogy nem is kell sok idő, s már azt érzem, mindjárt szájacskájába robbanok bele. De a holtpont előtt a plafonon abbahagyja! "Basszus!" Vissza a szobába! Mint egy hűséges pincsi nyargalok utána.
Állva esünk egymásnak, heves smárolásba kezdünk és hanyatt döntöm. Két lába közé fészkelem magam, s ráhajolva ajkaitól vándorlok egyre lejjebb, nyaka, mellei, dereka, csípője sorrendben. Sikerül beindítani! Hálás cicaként elkezd dorombolni, s egyre hevesebb. Tovább szánkázik nyelvem combtövére, onnan küllőire, végigpuszilgatom formás lábait, mígnem elérkezek talpikájához. Kicsit élvezkedem, már ő is fel van spannolva, hangosan, érzékien sóhajtozik, hát gyorsan célba veszem izgatott kicsi kincsét. Nyelvem pattogós táncba kezd, fürgén nyalakszom, izgatom duzzadt csiklóját, szopikázom, tenyeremmel a ciciket simogatom, popóját masszírozom. Lélegzete szaporább, hevesebb, elindult a csúcsra fel. Nem engedek egy tapodtat sem. Addig-addig tornázom egyre feljebb, hogy egyszercsak megadja magát és heves remegések közepette feszül meg édes dereka, emelkedik el popsija, s nyögései halkan fúlnak el. Telitalálat! Látom rajta, fogalma sincs róla hol van! Ezt nagyon élvezem!
De nem állok le, egy pillanatnyi pihenőt sem engedélyezek. Tovább nyalom, ujjamat bevetem, lassan, de határozottan nyomom fel addig, míg el nem érem az érzékeny területet. Végigmasszírozom a puha redőket, s vadul nyalakodom, nyálamat ujjaimra csorgatom, így élvezetével keveredve kellő síkosságot biztosít a heves ujjazáshoz, melyben részesítem. Ismét egyre hangosabb, s hirtelen, váratlanul tör fel belőle, elementáris erővel a mindent elsöprő újabb élvezet.
Még mindig nem engedek, most egy picit várok, míg lenyugszik, tovább folytatom, már két ujjamat is feldugom, nyelvemmel csiklóját és popsiját is izgatom. De megkegyelmezek! Fordulok. Lágyan, lassan vesz forró ajkaira, majd kiugrok az ágyból, de visszatart, s érzéki szájacskájában tüntet el tövig. Makkom garatját szétfeszítve pulzál torkában " azt a kurva életbe!!!", visszaenged és csillogó szemmel nyalogatja becsességem, majd újra le. Nem is bírom ezt soká, és öltözékért rimánkodom. Megkegyelmez, öltöztet remegő kézzel.
Misszibe navigálom, lábát, talpát puszilgatom, majd térde alá nyúlva, felhajtva, óvatosan behatolok. Csókra hajlok, lassan indítok, és a tempót egyre csak fokozom, kihúzom, betolom, már elég nagy iramot diktálok. Hevesen zihál, nyög alattam, ismét felszálló pályára áll, így nem lassítok, már tövig nyomom ezerrel, s ismét elröppen kedvesem. Hasra fordítom, nyalakodom, újra puncusába dugom, popsiját széthúzom, könnyes szemmel mozizok. Sokáig így dugom, majd nyelvemmel játszadozom, popsiját izgatom, a rozettát nyalogatom.
A kicsi énre rárabol, mi szájába éppen bepasszol. " Játszunk?" Kérdezi. Hát hogy a picsába ne? A nemesebbik testrészemnél megragad, s a dobogó közepén magasodó rúdhoz bilincsel. Ott állok, a kezem hátrakötve, ő meg elém térdel, s erotikusan ingerel. Folytatja franciáját ott ahol abbahagyta, néha felenged és incselkedik velem. Én meg csak lesek, mint Rozi a moziban. A tükrök által kínált lehetőséget igencsak kihasználom, azt bámulom, mohó ajkai közt hogy tüntet el teljesen. Piszokul élvezem. Arra gondolok, tervezem, legközelebb fordítva lesz, s én ilyen formában, de biztosan szétszedem! Majd irány vissza a lepedőre.
Térdre ereszkedve kínálja fel alfelét, picit nyalakszom, popóját, puncusát ujjazom, lábikóját, tappancsát csókolgatom, majd vissza a nyelvemmel is a puncihoz és popsihoz, miközben két ujjammal a két lyukszit ujjazom. Kis síkosító, s máris faltörő kosom a hátsó bejáraton kopog. Csípőjét határozottan megragadom és egyre mélyebbre csusszanok. Benn vagyok, de nem is tudom, hol a jobb kinn, vagy benn, elég határozatlan vagyok. Ezért letesztelem, kinn, benn, kinn, benn! Jaj, de jó ez istenem! Sokáig játszadozom így, kiélvezem, hol egész lassan centiről-centire, hol gyorsabban kibekibe. Izgatottan hesszelem, amint popsikáját tesztelem, ahogy wrong-hole-jában eltűnik, a világ számomra megszűnik. Majd ő kér szünetet.
Visszatérte után a bárszéket vesszük célba, arra felpattanva, az asztalra hajolva pucsít be. Kelyhét a célkeresztbe véve, támadom újra, a popiját most elfeledem, meggyömöszöltem rendesen. Nem finomkodom, keményen tolom, az asztalka pedig "nyiki-nyiki, kipp-kopp" zenéli, mégsem kéne tönkretenni! Vállánál lefogom, kicsit lassítok, így már jobb. De ez meg Reginek nem tetszik! Így jutunk el a másik székig, mire ráhajol, így már vadul tolhatom. Ez a felállás bitang jó, másnak is bátran ajánlható! Kedvesem bejárata egész mélyen bebarangolható. Csitt-csatt, szól a dallam, melyhez nincsen fogható.
Majd később, jóval később, az ágyon hanyatt fektetem, lábai közé helyezkedem. Kérésemre megkeríti vibrátorát, avval veszi kezelésbe saját magát, magasba emelem szexi lábát, imádva azt és talpikáját, fehérre festem piciny hasát!
Miután magamhoz térek, beszélgetés közben, még egyszer megmutatom bőrömnek a vizet, s fájó szívvel, pár forró csókkal, búcsút veszek imádott Regimtől. Vége a földöntúli létnek, irány a szürke élet!