• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Személyes üzenetben kerestem először, majd vtr-en is egyeztettünk, de végül telefonon pontosítottuk a találkát.
  • Megközelítés:

    Kerékpárral érkeztem, de a bkk is jár arra bőven. A parkolást nem figyeltem, de mivel ez egy jól ismert lakópark biztosan megoldható gond nélkül.
    A cím egyértelmű nem lehet eltéveszteni.
  • Helyszín:

    Elmondása szerint nemrégen kóltötött ere a helyre. Egy garzon lakás ami ere a célra tökéletes, van egy nagy franciaágy, szék a ruháknak lepakolni, zene.
    A fürdőszobában zuhanyzókabin többféle tusfürdővel, száraz kilépővel neg minden ami kell.
  • Hirdető külseje:

    A képeknek teljesen megfelel, vékony. Az arckitakarástól nem kell félni.Nagyon szép mosolygós lány.
  • Action:

    Pontosan érkeztem és hívtam a kapuból, nem kellet várnom egyből fogadott. Az ajtó mögött bújt meg, bugyi meg meltartó volt rajta. Puszikkal üdvözőlzük egymást, majd átadtam az ajándékot és kértem egy pohár vizet, mert elég messziről tekertem és meleg is volt. Kaptam egy törölközőt és már indultam is a fürdőszobába lemosni az út porát, mire visszaértem Lottin már nem volt semmi, meztelenűl várt. Összeölelkeztünk csókólóztunk, majd javasoltam, hogy folytassuk inkább az ágyon. Végigcsókóltam a testét a két Lottit sem hagytam ki majd elérkeztem puncijához amibe belevetettem magam ami úgy láttam neki sem volt ellenére, de nem sikerült a csúcsra juttatnom. felajánlotta, hogy mi lenne, ha 69-be folytatnánk, én nem elleneztem, de így nem bírtam volna sokáig és kértem, hogy húzzúnk gumit, mert szerettem volna egyet dugni is. Próbáltam hátulról, de egy kis idő mulva belenkadtam aztán misszibe is megpróbáltam, de sajnos úgy sem sikerűlt, így hát lekerűlt a gumi. Semmi gond, Lotti ura volt a helyzetnek és kezelésbe, akarom mondani szájába vette a szerszámom amivel olyan ügyesen játszott, hogy kis idő múlva a szájában lett végem. De, hogy az utódok hova lettek azt nem tudom :D Pihenésképpen beszélgettünk az élet komoly dolgairól, majd megkérdezte, hogy mit szólnék egy popsikényeztetéshez, lányos zavaromban azt sem tudtam hirtelen mit válszóljak, még ezt úgysem próbáltam, de nagyon jól csinálja és nagyon jól esett. A találkánk befejezéséhez Lotti felajánlott még egy natúr franciát amelyet természetesen efogadtam, de mivel hamarosan letelt volna az idő én is besegítettem, hogy minden idóben süljőn el.
  • Elszámolás:

    Előre adtam mert így szoktam, a bővebb infóban minden benne van.
  • Összkép:

    Már régóta terveztem a látógatást hozzá, de nem bántam meg, sőtt új elményekkel távoztam. Csak ajánlani tudom mindenkinek aki még nem volt nála.
Happy Massage